Pontozásos vereség
A felek kölcsönösen felfedezhetik ebben a másik bukását, hiszen Navracsics Tibor például most három ponttal lett soványabb, de a két koalíciós pártelnök, Gyurcsány Ferenc és Kóka János is lejjebb adta egy-egy ponttal. Kívülről nézve viszont együtt vannak bajban. Ők és a kívülről nézők is. Az első választások utáni év egyik jellegzetes adatsora volt a következő: Göncz Árpád 82 pont, Palotás János 73, Horn Gyula 69, Orbán Viktor 67. Orbán vitathatatlanul az egyik legnépszerűbb magyar politikus ma. Csakhogy több mint húsz pontot veszített '91-es eredményéhez képest. Az viszont nem valószínű, hogy Palotás János kétszer alkalmasabb politikus volna, mint például Demszky Gábor, Lendvai Ildikó vagy Szekeres Imre, pedig a számok szerint ez a helyzet.
Az egyik döntő változás, hogy a szemben álló blokkok meggyűlölték egymást. Jobbról nézve egy balprofil csak rusnya lehet. Fordítva se sokat mosolyognak. Ez új. Akármilyen furcsa, az ádáz emlékezetű első rendszerváltó években még volt valamiféle lelki beszélő viszony a különféle táborok között. Ennek hiányában hogyan is lehetett volna Göncz Árpád - köztudomású liberális - tényleg majdnem mindenki Árpi bácsija? Sólyom László viszont ma már szignifikánsan kevesebb támogatást kap a kormánypártok rokonszenvezőitől, mint a jobboldalról. Az emberek - akármint is gondolkodjék ő erről - besorozták a politikusok közé. Azt gondolom, nem merő figyelmetlenségből. Ahhoz képest viszont, hogy politikus, elég jól áll. Mert az egész mezőny süllyed. A szórakoztatóiparban ismert szabály szerint: az egyik siker a következőnek, akár a konkurensének is csinálja a hangulatot. A bukás pedig nem kelti fel az érdeklődést az újonnan piacra lépők iránt. A közéletben most közös a fuldoklás. Egymást nem fogják hajuknál fogva kirángatni ebből, a maguk tarkóredőit meg hiába is ragadnák meg. Ne vigasztaljon senkit, hogy mindez az általa talán kevéssé kedvelt politikusok baja, magánügye. Ahogy az emberek elvesztik a bizalmukat a közszereplőkben, úgy szűnik meg ugyanis a közös beszéd képessége, az együttgondolkodás esélye. Ahogy azt lehet látni, hogy nincs a lista élén egy döntően elfogadott ember, úgy azt is lehet érzékelni, hogy Magyarországon szinte semmilyen kérdéskörben nincs olyan szellemi tekintély, akire mindenki figyelne.
Ennek hiányában például a kifakadás súlyát sem tudjuk bemérni, amelyben egy vezető politikus azzal esett neki kritikusainak, hogy tessék, csak tessék, lehet hülyézni, de akkor nézzétek meg, ki megy majd a végén politikusnak. Talán nem végleges, hogy csak a hülyék. Az emberek ugyanis csak abban a mértékben vetik meg a politikusokat, amelyben ők egymást. Egyelőre tehát nagyon, de még bármi megtörténhet.