Árpádsávos zászló Budakeszin, a trikolór helyén

Július 29-én több titokra is fény derült Budakeszi népe előtt. Megtudhatta például, mi végre is kellett a helyi adófizetők pénzén nagyvonalúan támogatni egy összmagyar jelentőségűnek mondott, ám az egész Kárpát-medencéből mindössze néhány tucat embert vonzó, igaz, húszesztendős múltra visszatekintő civil kezdeményezést. A Keszi honfoglalás kori törzs nevét máig viselő települések találkozójának méltó záróakkordjaként kiderült az is, hová tűnt napokra a tavaly a város keleti kapujában fölállított országzászlóról a zászló. Budakeszi olyasmire ébredt, amire eddig nem nagyon volt példa hazánkban: az országzászlóra, ami ugyan civil kezdeményezésre állíttatott, de a helyi önkormányzat támogatásával és kiemelt közterületen, a trikolór helyett valakik fölvonták az árpádsávos lobogót.

A piros-fehér jelkép szintén hangsúlyosan szerepelt a reggeli órákban az engedély nélkül emelt, és búcsúzóul átadott Keszi emlékkeresztnél, amit id. Hegedűs Lóránt református püspök avatott föl. A háromnapos eseménysorozat sok tekintetben a Hegedűs család rendezvényévé vált: az idős püspökről már szóltunk, szóljunk hát a város egyik alpolgármesteréről, Tagai István polgármester jobbkezéről, Hegedűsné Kovács Enikőről, akinek múlhatatlan érdemei voltak az emlékmű tervezésében. És ne feledkezzünk meg férjéről, ifjú Hegedűs Lórántról, aki maga is feltűnt itt-ott a Keszi Találkozón.

Megkérdeztük Tagai István polgármestert, mit szól a fejleményhez, hogy városa legmagasabb pontját, a település egyik fontos szimbolikus közterét birtokba vették az árpádsávos zászlók hívei, ám ő sürgető teendőire tekintettel nem óhajtott nyilatkozni.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.