Nagy érdeklődés, közlekedési dugók a Művészetek Völgyében

A Művészetek Völgye fesztivál eredeti műsortervéhez képest vasárnapi alig  maradtak el produkciók, a látogatottság felülmúlja a tavalyit -  mondta Márta István fesztiváligazgató az MTI-nek. Közölte: kedden a bevételek függvényében fognak dönteni arról, hogy a hét hátralévő részében milyen műsorváltoztatásra lesz  még szükség.


A völgy falvai között jelenleg is lépésben haladnak a  kocsisorok, és gyalogosok tömegei zarándokolnak egyik faluból a  másikba.
A fesztiváliroda tájékoztatása szerint a vasárnap nagy  vesztesége az elmaradt Bendegúz játék, ami az Indul a bakterház  feldolgozása. Ugyanakkor több igen nagy érdeklődésre számot tartó  programból válogathat a völgy falvait ellepő több ezres tömeg. A  vasárnap este egyik attrakciója Kapolcson az "Én egy szemüveges  kisfiú vagyok" ősbemutatója a Szárítóban, Monostorapátiban pedig  Varnus Xavér, majd a Sziámi együttes koncertje.

Az idén először vesz részt programjaival a Művészetek Völgyében  az oktatási és kulturális tárca Égtájak Irodája a taliándörögdi  Klastromban. Goldschmied József programigazgató az MTI-nek vasárnap elmondta:  minden várakozásukat felülmúlta az eddigi érdeklődés, főként azért,  mert a völgy egy kieső területében van a színpaduk.

Csíkszeredai, szabadkai és a már korábban völgykedvencnek  számító beregszászi társulat előadásai láthatók itt - tette hozzá.  Közel ezer közreműködő érkezett a Kárpát-medence szinte minden  tájáról, Muravidékről, a Délvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról és a  Felvidékről, bizonyítandó, hogy a globalizálódó világ sem írhatja  felül a nemzeti identitást - mondta a programigazgató.

Az Égtájak Fesztivál szombat esti előadását - amire mintegy  másfél ezren voltak kíváncsiak - elmosta a vihar. A programigazgató  arra számít, hogy a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának  vasárnap esti Szulamit című előadását - ami máris tömegeket vonzott a környékre - meg tudják tartani.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.