Rakétatámadás érte Izraelt a Gázai övezetből

Palesztin fegyveresek vasárnap több rakétát lőttek ki a Gázai övezetből határ menti izraeli városokra. Az Iszlám Dzsihád azt jelentette, hogy négy rakétát lőtt ki Askelon városára, és célba vette Szderót városát, valamint a Kerem Salom határátkelőt is. Sebesültekről nem érkeztek jelentések.


Megfigyelők szerint az iszlamista szervezet azt akarja megakadályozni, hogy az Egyiptom és a Gázai övezet határán rekedt mintegy 6000 palesztint izraeli területen át átszállíthassák a Gázai övezetbe.

Az Egyiptomot és a Gázai övezetet összekötő Rafah határátkelőhelyet Egyiptom lezárta, az övezetet uraló szélsőséges Hamász szervezet viszont ellenzi, hogy a várakozók más, izraeliek által ellenőrzött pontokon jussanak vissza a Gázai övezetbe.
Asraf al-Adzsrami, a foglyok ügyeinek minisztere szombaton mégis azt közölte, hogy hamarosan megkezdik a palesztinok autóbusszal  történő átszállítását izraeli területen keresztül a Gázai övezetbe, sőt száz embert már át is szállítottak.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.