A határok köszönik, jól vannak
„Vaskos empirikus szakirodalom bizonyítja, hogy az államhatárok meghökkentő mértékben csökkentik az áruforgalmat. Az utóbbi évek becslései szerint a határok legalább akkora akadályt állítanak a kereskedelem útjába, mint egy körülbelül 50 százalékos vám” – írja Max-Stephan Schulze és Nikolaus Wolf a VOX politikai portálon.
Az Angliában tanító két német szerző a hajdani Habsburg Monarchia példáján azt kutatja, vajon a nemzeti határok állítanak-e korlátokat az árucsere útjába, vagy a nyelvi-etnikai határok mentén amúgy is emelkednek korlátok, akár van ott államhatár, akár nincs. Az osztrák-magyar monarchia azért alkalmas terep erre a vizsgálatra, mert területén az első világháború előtt pénzügyi és vámunió volt érvényben, utána pedig (legalább is Londonból nézve) nagyjából az etnikai határok mentén jöttek létre az államhatárok.
A kiinduló hipotézis az volt, hogy a nemzeti-etnikai alapon szerveződő hálózatok eltérítik az áruforgalmat a gazdaságilag optimális irányoktól. Ezt azon lehet mérni, hogy vajon van-e olyan területi eltérés a termékek piaci árában, amely mással nem magyarázható. Esetünkben különféle búzafajták árát vizsgálták húsz városban, és ezzel párhuzamosan azt is kutatták, van-e összefüggés a búzaár és a lakosság nyelvi-nemzeti összetétele között.
A tizenkilencedik század második felének első harminc évében nem tudtak ilyen kapcsolatot kimutatni. A kutatók ezt annak tulajdonítják, hogy ekkor még nem épült ki a nagy tömegű áru olcsó szállítását lehetővé tévő vasút. (Hozzátehetjük, hogy ami Magyarországot illeti, az ipari városok csak ebben az időben magyarosodtak el.)
Az 1880-as évektől az első világháborúig előbb növekvő mértékben kezdtek etnikai körzetenként eltérni a búzaárak, majd az első világháborút megelőző években stagnált a már tetemes különbség.
„Az egységes piac kialakulásával és a szállítási költségek csökkenésével fokozódott az etnikai és nyelvi különbségek relatív jelentősége.” Ebben természetesen szerepe lehetett annak is, hogy a 19. század végén etnikai alapon szerveződő értékesítési egyesülések alakultak, továbbá bojkott-mozgalmak is szerveződtek az (etnikai értelemben) honi termékek védelmében.
A szerzők a száz évvel ezelőtti példa alapján azt fejtegetik, hogy a nemzeti határok a mai Európai Unióban is akadályozhatják az integrációt, és ezzel a versenyképesség kerékkötőivé válhatnak. Ma az Unióban 23 hivatalos nyelv van, és ez mindenképp lassítja a cselekvést. A nyelvi szabványosítás nagy hátrányokkal járna a nemzeti közösségekre nézve, de valamilyen változtatásra szükség van. Például nagy erőfeszítéseket kellene tenni a második és a harmadik nyelv elsajátítása érdekében. Különben Európa a Monarchia sorsára juthat.
