Ég az erdő!

Egyre szaporodó környezet- és természetvédelmi gondjaink sokszor időben és térben máskor és másutt történt ballépéseink okozatai. Az ok az évezredes erdőirtás, az évszázados erdőállomány-átalakítás, az évtizedes ültetvényalakítás. Okozat: az erdőink kiszáradása, a fajok eltűnése, az erdőtüzek kialakulása. Az egykor megalapozottnak tűnő, de a körültekintés és elővigyázatosság elvét semmibe vevő gazdasági döntések levét most isszuk.

A Kárpát-medence több mint kétharmadát erdők borították. Az ökológiai értelemben vett erdő faj- és korösszetétele változatos. Az erdőnek mikroklímája van. Védi a vizeket, óvja a talajfelszínt. Menjünk el egy ős bükkösbe, egy igazi tölgyesbe, szippantsunk a levegőbe, és megértjük, miről van szó. Az igazi erdőket évszázadok alatt kiirtottuk. Mára az ország területének mintegy 20 százalékán maradt erdő, művelési ágú terület, ahol az erdőjáró sokszor csak tarvágások, vadászat nyomaival találkozhat, vagy a vadászható vadak elől drága pénzen bekerített, a szárazságtól és a gyomoktól szenvedő kínlódó csemetéket lát. Zömében azonos korú, szegényes fajöszszetételű, óriási költségen "előállított" fával borított területeink vannak - igazi erdő helyett. Az alföldi területeken és dombvidékeinken, ahol egykor tölgyesek díszlettek, ültetvényszerű rendben akác-, fenyő- és nyárfatelepítések találhatók. Az ültetvényekből teljesen hiányzik az erdőstruktúra. Egyfajú, egykorú fák - akár a bábolnai kukoricás. A változatos, öreg fát, holt fát, cserjét és gazdag aljnövényzetet tartalmazó szerkezeteknek nyomuk sincs. "Lebutított", egyhangú fenyvesek láthatók az M5-ös mentén is, és ezek égnek el, mint a zsírpapír, ha az a bizonyos csikk kirepül a kocsiból. Nem állíthatjuk, hogy egy természetes erdő nem gyulladhat ki, de alig kapunk híreket tölgyesek, bükkösök, égeresek tűzvészben való elpusztulásról. Egy igazi erdő jobban meg tudja védeni magát, mint az ültetvények vagy az erősen kezelt erdők.

Nem mindegy, hogy továbbra is gazdasági hadszíntér marad az erdő, vagy a magunk védelmére használjuk az őket.

Márkus Ferenc

igazgató, WWF Magyarország

Tények Guggenheim-ügyben

Szomorúan olvastam Szablyár Eszter Hálózati feszültség című (július 24.) cikkét a tervezett budapesti Guggenheim Múzeum ügyében, amelyet részben az én telefonos kikérdezésem alapján írt. Az írásban úgy keveredett össze tény és vélemény, hogy a tények nem stimmelnek. Ez jól ismert jelenség a bulvárlapokban. A Népszabadságban nekem még újdonság.

A Divatcsarnok felajánlása nem három, hanem öt évvel ezelőtt történt, mint azt a leadben, sőt a címlapon is említi. Természetesen nem évente érkezik száz megkeresés a Guggenheim Alapítványhoz, hanem fennállása óta összesen ennyi. De a legfájdalmasabb, hogy "felsülésnek" nevezi a próbálkozást, méghozzá úgy a számba adva, mintha én is ezt gondolnám. Továbbá a Guggenheim Alapítványnak fogalma sincs arról, hogy Magyarország eladósodott vagy sem - én ilyet nem mondtam, csak azt, hogy a nem eladósodott országoknak Magyarországgal szemben lehet pálya egy ilyen irdatlan beruházás, amivel egy új épület jár... A csapatnak - a cikk állításával ellentétben - nem volt művészettörténész tagja, mert ebben a fázisban nem volt rá szükség.

Lássuk a tényeket. Egy nem csak tárcakeretekben gondolkodó művészetkedvelő pénzügyminiszter (nevezzük László Csabának), akire átmenetileg rá volt bízva a Divatcsarnok, úgy érezte, jó ötlet megpróbálkozni a nagy hírű alapítvány ide csábításával, mert nemzetgazdasági szinten jóval több bevételt hozhat, mint a projekt költségei. Megkért engem és néhány barátját, hogy néhány heti megfeszített munkával állítsunk össze egy ajánlatot, amellyel az ország és a főváros megpróbálja idevonzani az alapítványt. Megpróbáltuk - nem sikerült. De miért lett volna ez "felsülés"? A projektnek csak akkor lett volna értelme, ha a Divatcsarnokra épül. Fel se merült a tétek emelése, új épület. Az ország helyzetében ez már nem lett volna reális befektetés. Néhány megszállott (mint az interjúban hangsúlyoztam, honorárium mellőzésével) hetek munkáját áldozta egy jó ügyre. Büszkék voltunk rá, hogy részt vehettünk egy nagyszabású, értelmes próbálkozásban.

Török András

Summa Artium Kht. igazgató

Van mit javítani

Pokoli a közlekedés ma Budapesten - nem elsősorban a hőség miatt. És nemcsak az autósok számára. Július 20-án pénteken délután a Roosevelt térről a Clark Ádám térig 50 percig tartott az utazás. Ugyan mit csinálhatnak a legnagyobb csúcsforgalomban? - töprengtem a zsúfolt buszon. Teljes gőzzel aszfaltoztak... Aki ezt a városvezetésben elrendelte, bizonyára már messzire járt a fővárostól. Valamikor régen, a Fórum Szálló építése idején, a 2-es villamos Eötvös téri megállója "külön szám" volt. Az utasok a nyakukat nyújtogatva bámulták, milyen szervezetten, olajozottan folyik az osztrák építőipari cég itteni "bemutatója". Mindez a hetvenes évek elején történt, s ma, 2007-ben - EU-tagként - megvalósulásra váró vágykép.

Nem vizsgázik jobban a BKV sem. Igaz, az új vezér nem ígért az égvilágon semmit sem a közönségnek az utazási körülmények javításáról. Csak az ellenőrök száma nőtt látványosan-hatványosan. Az meg viccnek is rossz, hogy egy tisztán szakmai kérdést a közönség szavazatai alapján oldanak meg (Kombinált félmegoldás a Combinók hűtésére?, július 21.). Ugyanakkor a havibérlet-vásárlás megpróbáltatásai folytatódnak. Jó hír viszont, főleg a turistáknak, hogy mostantól a BKV szóvivője szerint "bankkártyával is lehet fizetni a BKV-jegyekért". Ezen a sínen érdemes lenne továbbhaladni, hiszen az Akácfa utcán kívül nincs ma egyetlen hely sem Budapesten, ahol bankkártyával lehetne bérletet vásárolni!

Bánhegyi Zsolt

Budapest

Szívatás

Örökös beszédtéma az önkormányzatok finanszírozása - és az is marad. Minden település könnyen be tudja bizonyítani, hogy a kötelező feladataira nyújtott normatíva nem elégséges. A kormány válasza ezekre a felvetésekre: a helyhatóságoknak vannak helyi bevételei, amelyekből a hiány kigazdálkodható. Általában ez is igaz, hiszen jelenleg alig van - ha egyáltalán van - olyan önkormányzat, ahol "csődbiztos" őrzi a kasszát. Persze a kép nem ilyen kedvező, ha megvizsgáljuk, hogy az önkormányzatok hitelállománya milyen nagyságú, és főleg milyen meredeken emelkedik az eladósodottság. Ez nem elsősorban a fejlesztési, hanem a működési hitelekre vonatkozik, ugyanis ebből nincs kiút, míg a beruházási hitelek tulajdonképpen előre hozott és szükséges fejlesztések fedezetéül szolgálnak, melyek egy idő után "kifutnak". Akkor hol a baj, mi a probléma?

Minden, éppen regnáló kormány szerint a közigazgatási rendszer szétaprózott, alacsony hatékonyságú és finanszírozhatatlan, a mindenkori ellenzék pedig nem partner az alapvető reformokban. Sajnos ezek a megállapítások is igazak. Mit lehet tenni addig is, amíg nincs konszenzus az átalakításhoz? Alapvetően az a baj, hogy rendkívül egyenlőtlen az önkormányzatok pénzügyi helyzete, mert a helyi adóbevételek hihetetlen mértékben szóródnak. Vannak települések, ahol például az iparűzési vagy idegenforgalmi adó nagyságából adódóan bőségesen jut mindenre, míg akár az egy kilométerrel arrébb lévőnek csak működési hitelből futja még a bérekre is, pedig lehet, hogy az adó alapját képező üzem füstjét éppen annak a településnek a lakói szívják, akik csak irigykedve figyelhetik szomszédjuk dinamikus fejlődését.

Kétségtelen, hogy van egy úgynevezett adóerőképesség-számítás, mely minden önkormányzat pénzügyi pozícióját próbálja mérni, és ennek alapján a központi költségvetés igyekszik a nagy különbségeket kiegyenlíteni, de ez csak gyógyír. Az olló pedig egyre nő, hiszen a szegények működési hitelekből tarják fenn fizetőképességüket, amely egy adósságspirál kialakulásához vezet. A jómódúak pedig tovább gazdagodnak, könnyebben jutnak fejlesztési támogatáshoz a különböző pályázati kiírásokon, hiszen a sajáterő-részt könnyedén biztosítják. A jelenlegi önkormányzati finanszírozási rendszerben a kör itt bezárul. Vannak tehát első és másodosztályú önkormányzatok, és ott élő fel- és leértékelt állampolgárok. Magyarországon milliók életminőségét befolyásolja, hogy hová születik.

Tényleg nem lehet ezen változtatni? Nem hiszem. Alapvető joga minden önkormányzatnak és magyar állampolgárnak, hogy gazdasági helyzetének, illetve életminőségének az a része, melyről ő nem tehet, legalább lakhelyének teherbíró képessége tekintetében azonos legyen. Csak ez után következhetnek a tehetséges önkormányzati vezetésből, a szorgalmas munkából, a takarékos gazdálkodásból levezethető különbségek. Az erőforrások elosztásának igazságosabbá tételére számtalan példa van a fejlett országokban. Ha ebben a finanszírozási rendszerben rövid időn belül nem történik lényeges változás, akkor az önkormányzatok százainak költségvetése omolhat össze, aminek minden terhe természetesen a kormányra szakad, hiszen helyhatóságot felszámolni nem lehet. Sürget az idő!

Schuszter József

polgármester, Dunabogdány

Rólunk

Egyetértek azzal a szerkesztési gyakorlatukkal, hogy egyaránt közölnek Horn Gyula melletti és elleni állásfoglalásokat (olvasói levelek, július 20.), de az ellen határozottan tiltakozom, hogy a Fórum oldalon olyan reflexiókat jelentessenek meg, ami fröcsög az aljasságtól és stílusa egyenesen alpári (Mille Lajos: Turbómagyar, július 20.). Rendkívül türelmes ember vagyok, de ami sok, az sok.

Vajda Győző

Megrázó történetet jegyzett le Romhányi Tamás A kétszer felnőtté lett asszonyról (július 21.). Ebben a kis történetben benne van az egész ország mai állapota. Profitorientált, sikerorientált, lelketlen országban élünk.

Bartha Ferenc

Gratulálok! Amennyiben létezne szellemi ÁNTSZ, a Népszabadság bírságot kaphatna lejárt szavatosságú szellemi termék forgalmazásáért. A július 24-i lapszámban Ungváry Krisztián "történész" lehetőséget kapott Horn Gyula iránt érzett ellenszenvének kifejezésére. Lejárt és szavatosságát vesztett téma, mivel az ünnepelt számára a jeles nap már elmúlt, mondhatni túltárgyalva. Szeretem a Népszabadságot, 1962-től - mondhatni gyerekkoromtól - olvasója vagyok. Szívesen olvasom az értelmes cikkeket mindkét oldaláról a politikai palettának, de ez az "írás" most kiverte a biztosítékot.

Orosz László

Miként lehetséges, hogy akik írják a Népszabadságot, azok nem olvassák el nyomdába kerülése előtt? Mert ha legalább végigfutnák, akkor nem tették volna be a július 25-i lapszámba a bevont jogosítványokkal foglalkozó MTI-hírt - igaz valamelyest átfogalmazva - a 4. és a 21. oldalra is. Ennyire hírhiányosak lennének?

Korbela András

A bolgár nővérek szabadulása kapcsán megjelent anyagukban HIV-vírus fertőzésről írnak (460 millió dollárért szabadon, július 25.), de HIV-vírus fertőzés nincs. A HIV annyit tesz: Human Immundeficiency Virus. Tehát HIV-fertőzésről kell tudósítani.

Dr. Király Gábor

A telefonügyeletre érkezett:

Üdvözlöm a július 20-i vélemény oldal minden íróját és írását. (Mile Lajos, Dobrovits Mihály és Bararczy Eszter cikkei, Horn Gyula kitüntetéséről és az egészségügyről szóló levelek.) Nagyon egyetértek velük. Jól összeválogatták az anyagot.

Tiltakozunk Ungváry Krisztián A rendszerváltó című írása miatt (július 24.). Miért kell ezt a Népszabadságban megjelentetni. A szerzőnek az elmúlt évtizedekről személyes tapasztalata nincs. Fogalma nincs '56-ról, nem tudhatja, milyen borzasztó időszak volt. Gerő András és Bauer Tamás Hornról szóló írásait legalább el lehetett olvasni, de ezt a szemetet csak kidobni lehet.

Gratulálok Tóth Leventének a csütörtöki munkájáért (Mélyfúrás, július 19.), ilyen ragyogó tényfeltáró cikket öt éve nem olvastam a lapban.

Nagyon köszönöm Hevesi János cikkét (Püspökre nem vonatkozik a törvény?, július 25.). Senkit nem szabad úgy megalázni, ahogy azt a püspök tette. Nem ezt tanítja a keresztény hitvallás.

Szeretem Tamás Gáspár Miklóst, szívesen olvastam tőle, de most valahogy olyan érzésem van, hogy nagyon öntelt lett, nagyon akar valamit mondani, de elfelejti mit, elkezd valamit, és nem is tudja, hogy folytassa.

Köszönet a rádióműsor újbóli közléséért.