Verespatak nem ad aranyat?

Korodi Attila, a román kormány környezetvédelmi minisztere hétfőn közölte a Népszabadsággal, hogy Bukarest valószínűleg felfüggeszti a vitatott verespataki bányaberuházás engedélyezésének folyamatát.

   
A sokak számára követhetetlenné vált verespataki háborúskodásban csupán apró szösszenet az, hogy a múlt héten a kolozsvári törvényszék felfüggesztette a bányaterv környezeti hatástanulmányához kiadott településrendezési engedélyt. A hírt a hét végén közölte az engedélyt a bíróságon megtámadó felperes, a Környezetvédelmi Források Fejlesztéséért Független Központ (CIDRM) elnevezésű kolozsvári zöld szervezet.
   
Még jogászberkekben is vita tárgyát képezte korábban, hogy jogosan bocsátotta-e ki Fehér megye tanácsa a második területrendezési engedélyt, miután a 2004-ben kiadott hasonló dokumentumot a gyulafehérvári törvényszék 2005 nyarán szintén felfüggesztette.
   
A szóban forgó engedély nélkül a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) által a román környezetvédelmi tárcához benyújtott verespataki környezeti hatástanulmány érvénytelen. A kanadai-román bányacég azzal érvel, hogy a kolozsvári törvényszék múlt heti végzése nem jogerős, s azt meg kívánják fellebbezni.
   
A CIDRM jogászai szerint azonban a törvényszék mostani határozata a fellebbezés letárgyalásának idejére is felfüggeszti az engedélyt. Ezt lapunknak tegnap Stephanie Roth, a bányatervet ellenző Alburnus Maior Egyesület aktivistája is megerősítette. Roth hozzátette: a román hatóságok nem bocsáthatnak ki újabb településrendezési tervet mindaddig, amíg a korábbi fel van függesztve.
   
A környezeti hatástanulmányt hossza procedúra nyomán májusban nyújtotta be az RMGC a szaktárcának, s azóta egy tárcaközi bizottság dolgozik annak értékelésén. Korodi Attila lapunknak elmondta: a hatástanulmány a területrendezési engedély nélkül valóban érvénytelen. A tárca jogászai tegnap elemezték a helyzetet. Egyelőre nem jutottak a szóban forgó kolozsvári bírósági határozat birtokába, mert a tárca nem volt részese a pernek, de ha a határozat megegyezik a CIDRM állításával, a hatástanulmány és vele együtt az egész bányaprojekt engedélyezési folyamatát felfüggesztik. Mindaddig, amíg az RMGC nem rendelkezik érvényes területrendezési engedéllyel.
   
Ennél is többet nyom a latban a miniszter korábbi kijelentése, miszerint a verespataki beruházás nem nemzeti, hanem magánérdek, a terv megvalósítása végett tehát egyetlen tulajdont sem lehet a településen kisajátítani. Ez egyben azt jelenti, hogy az RMGC hiába szerezte meg eddig a település ingatlanjai több mint a felének tulajdonjogát, amíg egyetlen más tulajdonát képező ingatlan létezik a majdani bánya helyén, a kormány a terveket nem hagyhatja jóvá.
   
Ennél rosszabb hírt az RMGC számára talán csak Bogdan Olteanu, a bukaresti képviselőház elnöke mondott júliusban. A vezető liberális politikus közölte: nem zárja ki a lehetőségét annak, hogy a román állam kártérítést fizessen az RMGC kanadai befektetőjének, a Gabriel Resources cégnek, ha a beruházás nem valósul meg. Olteanu szerint ez előnyösebb egy ártalmas projekt megvalósításánál.
   
Eddig az volt a nagy kérdés, hogy az RMGC által májusban benyújtott hatástanulmányt a vizsgálatával megbízott tárcaközi bizottság előbb hagyja-e jóvá, mint ahogyan a parlament elfogadja az Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-szenátor által kidolgozott, a romániai bányászatban a ciánvegyületek használatának teljes betiltására vonatkozó törvénymódosítási indítványt, amely a bányatervet végképp lehetetlenné tenné. A mostani bírósági döntés után biztosnak látszik, hogy a törvénymódosítás mindenképpen hamarabb történik meg, mint a hatástanulmány értékelése.
   
A hét végén egyébként levélben fordult Korodi Attilához az egyik legbefolyásosabb erdélyi ortodox főpap, Bartolomeu Anania kolozsvári érsek és mitropolita. Emlékezette a minisztert, hogy a bányatervet a romániai történelmi egyházak egyhangúlag ellenzik, s arra kérte, tegyen meg mindent annak elutasítása érdekében.

Tibori Szabó Zoltán
Kolozsvár

Verespatak
Verespatak
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.