Kész a lista: felkérték az ügynökbizottság tagjait

Felkérte az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló szakértői bizottság tagjait a miniszterelnök - közölte Daróczi Dávid a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón; az úgynevezett ügynökbizottságot Kenedi János tudományos kutató vezeti. Kenedi Jánost már a múlt héten felkérte a miniszterelnök a testület vezetésére.

Daróczi Dávid ismertette a további tagokat: Varga László történész, a Fővárosi Levéltár volt főigazgatója, Ungváry Krisztián történész, az 56-os Intézet munkatársa, Sipos Levente történész, a Politikatörténeti Intézet tudományos tanácsadója, Ripp Zoltán történész, a Politikatörténeti Intézet osztályvezetője, Palasik Mária történész, a Történeti Levéltár tudományos kutatója, Reisz T. Csaba történész, az Országos Levéltár általános főigazgató-helyettese. A bizottság tagjai "C" típusú átvilágításon esnek át - közölte. Jelezte: a bizottságnak szeptember végéig kell elkészítenie jelentését, azután dönti el, hogy mennyi idő kell még munkája befejezéséhez.

Daróczi Dávid a költségekről szólva kitért arra: a tagok havonta 368 ezer forintot és 25 ezer forint költségtérítést kapnak. Kérdésre válaszolva elmondta: a bizottság függetlenségét tagjai eddigi munkássága garantálja. Többen közülük már más ügyekben is vállaltak konfliktust a koalíciós pártokkal - tette hozzá. A kormányszóvivő szerint nem pontosak a sajtóhírek arról, hogy vita volt a koalíciós pártok között a bizottság tagjairól. Arról volt egyeztetés, hogy Ungváry Krisztián és a Nemzetbiztonsági Hivatal között perek vannak folyamatban és "furcsán nézett volna ki", ha a perben állók egyike vizsgálja a másikat - hangoztatta.

Felhívta a figyelmet arra: a helyzet megoldása érdekében a felek ezeket az eljárásokat átmenetileg felfüggesztették. A független szakértői bizottság feladata, hogy listát készítsen azokról iratokról, amelyek a rendszerváltás előtti titkosszolgálatok tevékenységéhez kapcsolódnak, és amelyeket még nem adtak át az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának. A bizottság feladata az is, hogy javaslatot tegyen arra, miképp javíthatók az állambiztonsági iratok kutathatóságának, illetve az adatokhoz való hozzáférés és az adatok nyilvánosságra hozatalának feltételei.

(MTI)

Kenedi János
Kenedi János
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.