Kerékpárkölcsönző hálózatot hozna létre a Westend

A párizsi kerékpárkölcsönző hálózat indulása kapcsán a fővárosi önkormányzat még úgy nyilatkozott lapunknak: ők benne lennének egy hasonló rendszer kiépítésében, ám a cégek nem kapkodnak az üzlet után. Most úgy tűnik, mégis van olyan társaság, amely ezen gondolkodik.

A Westend Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Kft. a napokban adta át kerékpárkölcsönzőjét a bevásárlóközpont mellett. A terveik szerint - ha lassan is, de - egy a párizsihoz hasonló hálózatot szeretnének kialakítani a fővárosban. A kölcsönzőben 30 kerékpárt helyeztek el. A Schwinn-Csepel által gyártott egyedi bicikliket most még leginkább a turistáknak szánják, s éppen ezért nyolc útvonaltervet is adnak a bérlőknek.

Ez azonban csak a kezdet - mondta lapunknak Walch Ottó, a bevásárlóközpont marketing- igazgatója. A társaság az idei tapasztalatok alapján jövőre 3-4 újabb kölcsönzőpontot szeretne kialakítani. Első körben a TriGránit-érdekeltségek - a Művészetek Palotája, a Nemzeti Színház és a Pólus Center - mellett. Tárgyalnak azonban több szállodával is hasonló bokszok kialakításáról. Így a következő egy-két évben még bizonyosan úgy működik a "hálózat", hogy ahol bérelték a kerékpárt, ott is kell majd leadni azt. Ám belátható időn belül szeretnének olyan, 10-12 bázisból álló rendszert kialakítani, amelyben a biciklit más bázison is le lehet adni, mint ahol felvették, kibérelték azt. Ha a fejlesztés eljut ebbe a stádiumba, akkor reményeik szerint - a párizsi hálózathoz hasonlóan - a belvárosi közlekedés jellemző eszközévé válik a hálózat. Most ugyanis Budapest belső kerületeiben rendkívül nehézkes a közlekedés kocsival, s szeretnék rávenni az autósokat, hogy kerékpárra szálljanak.

S hogy miért is nem gondolkoznak rögtön egy teljes rendszer kiépítésén? Ennek egyrészt anyagi okai vannak. A most átadott első kölcsönzőre a szezonzárásig, azaz október végéig mintegy hárommillió forintot fordítanak a kerékpárok beszerzésével, szervizével és a bérköltségekkel együtt. Azt ugyanakkor még nem határozták meg, mennyiből is hozható ki az egész hálózat. Ezzel együtt Walch Ottó szerint az idén biztosan jelentős ráfizetésük lesz a kerékpárokon.

Ez a "megfontolva hajtás" az anyagi okokon túl azzal is magyarázható, hogy a kerékpáros közlekedés feltételei és kultúrája nem a legmegfelelőbb a fővárosban. Utóbbi esetében a szolgáltatás fejlesztésével is lehet előrelépést elérni, s azt remélik, hogy két-három év múlva jobbak lesznek a körülmények is. Ennek érdekében a Fővárosi Önkormányzattal is tárgyalásokat kívánnak kezdeni, hogy a már meglévő kerékpárutakat megfelelően fessék, és a jelenleginél feltűnőbben táblázzák föl.

A bérleti díjakkal kapcsolatban a marketingigazgató elmondta, hogy az első három óráért 400 forintot kell fizetni. Három- és hatórás használatért 1500, míg egész napos bérletért 2200 forintot kell a kasszában hagyni. A kerékpárok ugyan egyediek, ám annak megakadályozására, hogy azokat ne lopják el, s ne járjanak úgy, mint néhány éve Bécsben - ahol a teljes városra kiterjedő hálózat elindításának másnapján már csaknem 1000 bicikli hiányzott az állományból -, rendszámokkal szerelték föl a Westend City Bike-okat. Emellett 10000 forint kauciót kell majd leszurkolni.

A Westend tervezett biciklikölcsönzőhálózatának első telephelye
A Westend tervezett biciklikölcsönzőhálózatának első telephelye
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.