Orbán most szombaton is hozta a formáját. Újfent leszögezte, hogy számára a magyar baloldal morálisan nézve nem ellenfél, mert a szocialisták internacionalisták, antiszociálisak és egy szűk kiváltságos réteg érdeke szerint politizálnak. Értsd: a jelenlegi kormány nyilván valamiféle sötét külföldi/nemzetközi ukázra sanyargatja az embereket, és úgy tűnik, még élvezi is. Az "újonnan" deklarált orbáni politika első pillére tehát: a politikai riválisok a szó legigazibb értelmében nincsenek is, de legalábbis: jó volna, ha nem lennének.

Orbán egy röpke történetfilozófiai okfejtést is rögtönzött, hogy láttassa, előbb-utóbb elkerülhetetlen a "baloldal veszte" itthon és külföldön egyaránt. Mint mondta, egy négy évtizedes társadalomfejlődési kitérő után mostanság kezd világossá válni, hogy az egyén szabadságának eddig ismert európai koncepciója levitézlett. Merthogy a "nyelv, a származás és a nemi identitás" multikultija Orbán szerint egy történelmi tévút, amely valójában a közösség és a társadalom lassú rombolásának szinonimája. Ehhez képest a jövő az volna, ha a társadalmat alkotó egyének a mindenkori jobboldaltól lesnék el a hétköznapi magatartásmintákat, és létezésük értékrendjét. Legyen szó akár párkapcsolatról, akár a hazafiságuk megélésének mikéntjéről. Ez volna a második pillér.

S ha már az egyénnél amúgy is fontosabb a közösség, Orbán elérkezettnek látta az időt, hogy revitalizálja az osztálypolitizálás hagyományát. Történelmi összefogást sürgetett ugyanis a szegények és a középosztály között - mint mondta, ez a Fidesz tulajdonképpeni küldetése. Azaz, váljék végre világossá, hogy a többségnek egyetlen igazi ellensége van, az igazán gazdagok kiváltságos rétege (lásd még: új arisztokrácia). Indulhat tehát az osztályharc - ez lenne a harmadik pillér.

Orbán mindezek mellett beszélt még arról is, hogy a honi baloldalban talán az a modernizációs felsőbbrendűség-tudat a legirritálóbb, amellyel egy íróasztal mögül próbálják meg újratervezni egész Magyarországot.

Én itt végleg elvesztettem a fonalat.