Mindez azonban gyakran nem akadályozza a kormányokat abban, hogy "megvédjék" az ellenséges felvásárlás célpontjává vált cégeket - a részvények vásárlásával vagy annak segítésével, mint nálunk, vagy másképpen. A mi kormányunk illetékesei ráadásul bámulatosan zsonglőrködnek a szavakkal. Az ellenséges felvásárlás mindjárt tisztességtelen is meg nem is transzparens és főleg ellenséges hazánk egészével szemben. És már készül egy új védelmi eszköz is: egy törvény.

Az utóbbi kapcsán mintaként Belgiumra, Nagy-Britanniára és Németországra hivatkoznak, ez azonban félrevezető. E három ország kormányát ugyanis zavarja, hogy egy mindegyikükkel szomszédos negyedik, Franciaország, dacolva az EU szabályaival, nem (vagy csak csigalassúsággal) nyitja meg energetikai piacait, miközben az ezeket monopolizáló, állami többségi tulajdonú óriásvállalatai (az Électricité de France és a Gaz de France) profitálnak a többi EU-tagállam piacának megnyitásából. Azok a (németek esetében még csak készülő, a másik két országban már létező) szabályok, amelyek korlátozzák a külföldi állami tulajdonú cégeket abban, hogy náluk bizonyos ágazatok vállalatait megvásárolják, lényegében ellenlépések a francia kormány politikájával szemben. Azt remélik jobb belátásra kényszeríteni, hogy "saját" cégeiket Franciaországban jó üzleti lehetőségekhez juttathassák. Mintha ezek a kormányok kissé túl intenzíven foglalkoznának e "saját" cégeik érdekeivel - de legyen ez az ő gondjuk.

Az azonban máris világos az olvasó számára, hogy nálunk egészen másról van szó. A kormány elkezdett kidolgozni egy formailag ugyan talán hasonló szabályrendszert (törvényt), ennek azonban a három, Franciaországgal szomszédos ország példájától eltérően valóban az a célja, hogy a külföldi állami tulajdonú cégeket távol tartsa a magyar "stratégiai jelentőségű" vállalatoktól. Vegyük észre: e különbség felfedésével elesik az a - nálunk mintegy magától értetődő és roppant gyakori, bár szerintem fölöttébb idétlen - magyarázat, hogy azért tesszük, amit teszünk, mert tőlünk nyugatra is azt teszik.

Akkor tehát miért tesszük? Miért kell kitiltani a (részben vagy teljesen) állami tulajdonú külföldi vállalatokat, pénzalapokat "stratégiai jelentőségű" magyar cégek tulajdonlásából? A kitiltás ötlete a politikai jobboldaltól származik. A több mint egy évtizeddel ezelőtti energetikai privatizációt az Országgyűlés akkori ellenzéki pártjai részben éppen azzal bírálták, hogy a cégek (jórészt) nem magántulajdonba, hanem más államok tulajdonába kerültek. Magyarázatot azonban nem "örökölt" az (akkori és egyúttal lényegében mai) ellenzéktől a kormány, mert annak idején ők sem magyarázták meg, miben látják itt a problémát. A kormány és a kormánypártok akkori álláspontja viszont az volt, hogy a külföldi állami tulajdonú cég ugyanolyan jó, mint a magán. Az állami cég viselkedése a saját országában problematikus, ott ugyanis ambivalens abban, hogy jövedelmezőséget kell produkálnia vagy inkább az állam szociál- és egyéb politikáját kell képviselnie. Külföldön - ami az adott esetben, azaz egy nekünk külföldi cég esetében Magyarországot jelenti - nincs ilyen ambivalencia, ott egyértelműen a jövedelmezőség a gazdálkodás célja, akár magán-, akár állami cégről van szó.

Persze itt olyan energetikai vállalatokról van szó (egyelőre nem tudjuk, milyen más ágazatokat kíván még a kormány "stratégiai jelentőségűekké" nyilvánítani), amelyek monopolhelyzeteik és más körülmények folytán súlyos károkat okozhatnak a magyar gazdaságnak, ha amúgy teljesen szabadon a jövedelmezőség célját követik. Ezért volt az energetikai privatizáció előkészítésének lényege a megfelelő (törvényi és rendeleti szintű) szabályozás kialakítása. Ennek megértése alapvető fontosságú. A tulajdonosok jogait a szabályozás nagyon erősen korlátozza.

Lehet - miért ne lehetne? - azon spekulálni, hogy egy külföldi állam tulajdonában lévő cég magyar leányvállalata esetleg mégis más célokat (is) követ, mint a jövedelmezőség. A kormány azon szándéka, hogy az ilyeneket kitiltja (a külföldi magánvállalatokat viszont nem tiltja ki) a magyar "stratégiai jelentőségű" vállalatok tulajdonlásából, ezen a feltételezésen alapul - logikusan semmi máson sem alapulhat. De ehhez még az a további feltételezés is hozzájön (az elemi logika szabályai szerint hozzá kell jönnie), hogy e más célok követését, az ezzel való károkozást, mesterkedést az adott szabályozás (és annak lehetséges változtatása) nem tudja hatékonyan korlátozni. Ellentétben a nyereségmaximalizáló viselkedés káros következményivel, amelyeket tud korlátozni. De mégis, konkrétan vajon miről, milyen mesterkedésről lehet itt szó? Mi az a rossz, amit megtehet nekünk egy külföldi állami tulajdonú vállalat, de nem tehet meg (pl. "saját" kormánya kérésére) egy külföldi magánvállalat? Ismét az elemi logikához folyamodva: ilyen rossz nincs, és nem lehet. Ha az állami tulajdonú külföldi cégeket ki kell tiltani, akkor ugyanígy ki kell tiltani a magántulajdonúakat is. Itt tehát lényegében az energetikai privatizáció jobboldali populista bírálatának elfogadása felé teszi meg az MSZP-SZDSZ-kormány az első, de döntő fontosságú lépést.

Vagy lehet, hogy mégsem. Mert lehet, hogy a kormány új törvényötlete mögé nem kell komoly megfontolást, bármilyen logikát képzelni. Talán csak egy egyszerű "lex Molról" van szó. Meg a reformokat egyébként még teljesen fel nem adó szocialista párt és a liberalizmusra még emlékező SZDSZ egy kis könnyű nyári xenofóbia-mutatványáról.

A szerző közgazdász, 1994-1996 között az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium politikai államtitkára (SZDSZ)