Gyurcsány reméli: egyensúlyban lesz a büdzsé a választási évben is

A kormány és az ország "félúton" van az új polgári értékrend és attitűd kialakításában - erről beszélt egyebek közt Gyurcsány Ferenc kormányfő a Népszava szerkesztőségében tett pénteki látogatása során - írja szombati számában a napilap.

"Túl vagyunk a váltóállításon" - foglalta össze a költségvetés és az államháztartás helyzetét a miniszterelnök. Szavai szerint a fegyelmezett költségvetési politikának köszönhetően nemcsak a költségvetés egyensúlyának rendbetételére van esély, hanem arra is, hogy először a rendszerváltás óta, a 2010-es választási évben is tartani tudjuk a büdzsé egyensúlyát.

A kormányfő szerint a rendszerváltás óta a legbonyolultabb, legnehezebb egy éven vagyunk túl, de a két kormánypárti frakció ennek ellenére egyben maradt, a kormánytöbbség szilárd és stabil. Az időnként a nyilvánosság számára is láthatóvá váló vita, konfliktus a két koalíciós frakció között vagy a szocialista frakción belül rendszerint akkor fordul elő, ha a kormány egy javaslatot még az egyeztetés lezárulta előtt benyújt a parlamentnek.

A miniszterelnök szerint korai arról beszélni, hogy milyen téma uralja majd a 2010-es választásokat. Nem hiszi, hogy az őszödi beszéd lenne akkor majd a kormánnyal szemben felhozható legfőbb ellenérv. Úgy vélte, meg kell erősíteni a kormánnyal szembeni közbizalmat, amihez a kabinetnek versenyképes teljesítményt kell nyújtania.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.