Egymillió hektár új erdő Peruban

Negyven év illegális fakitermelés és erdőégetés után egymillió hektárt ültetnek tele fákkal Peruban.

A gyökeres fordulat első fázisában 100 ezer négyzetkilométernyi pusztaságot erdősítenek újra. Már most rengeteg új eukaliptuszfa, ciprus, nyárfa, cédrus, mogyorófa, kőris, égerfa és fenyő zöldell az Amazonas menti őserdőben, a Föld "tüdejében", illetve és az óceán partján és az Andokban - mondta Roberto Angeles, a környezetvédelmi hatóság vezetője.

Két éven belül csak mahagónifából egymilliót telepítenek. Az 1680 faiskola mindegyikében modernizálják az öntözőrendszert és összesen 52 millió csemetét fognak felnevelni évente.

Peru 1,3 millió négyzetkilométeréből 680 ezret borít erdő. Ennek 93 százaléka az Amazonas vidékén, 4 százalék a 2 ezer kilométer hosszú Csendes-óceáni partszakaszon és 3 százalék az Andokban terül el. A harmadik legnagyobb dél-amerikai országban környezetvédő csoportok szerint eddig évente 5 százalékkal fogyatkozott az erdőterület.

 

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.