A fiatalok strandolnak, netcafékban chatelnek, a mozikban amerikai filmeket néznek. Szembetűnő a nemzetközi szervezetek erőteljes jelenléte, a zsúfolt utakon percenként látni egy- egy ENSZ-es, EU-s, UNICEF-es vagy NATO-s autót.

Kissé meglepő, de Koszovóban az életszínvonal sokkal jobb, mint Szerbia jelentős részén, ami a nyugati segélyeknek és a multik tapogatózó, ám egyre bátrabb megjelenésének köszönhető. Természetesen még sok gondot kell leküzdeniük az itt élőknek, mint például az infrastruktúra hiányosságait (meleg víz csak kétnaponta van két órára), a szociális ellátórendszer problémáit, a korrupciót vagy éppen a szerbekkel való együttélés kérdését. Ez utóbbi tűnik a legnehezebb feladatnak, ami nem csoda, ha figyelembe vesszük a történelmi előzményeket.

Bár javult a helyzet, azért csodát nem várhatunk néhány év alatt. Ha valaki Pristina utcáin szerbül szólal meg, még ma is előfordulhat, hogy atrocitás éri, a helyzet pedig fordítva is igaz a szerb többségű területeken. A tendenciák viszont biztatóak. Szeretni egyhamar ugyan nem fogják egymást, de egyre inkább úgy tűnik, hogy a koszovói szerbek és albánok megtanulnak békében együtt élni.

És hogy mi történik a New York-i tárgyalótermekben? Az - kis túlzással - majdnem mindegy. Ha papíron még nem is, Koszovó gyakorlatilag már önálló.

Pristina, 2007. július