A szerző esztéta

A nép megkérdezése nemes demokratikus eszme, a praktikus részletek viszont kevéssé felemelők. Talán a NATO-ba se léptünk volna be, ha a népszavazási kérdés így hangzott volna: "Kívánja-e Ön, hogy Magyarország korlátozza szuverenitását, és honvédelemmel kapcsolatos döntéseit alárendelje a NATO döntéshozatali folyamatainak?" Mert amilyen könnyű előállítani egy kívánatos kívánságot, épp oly könnyű előállítani minden ilyen kívánsághoz egy másikat, amelynek logikai vagy legalább politikai tartalma az elsővel ellentétes. Vegyünk néhány példát.

Kívánja-e Ön, hogy az Országgyűlés felső határt szabjon a pártok kampányköltésének és tiltsa médiafelületek vásárlását?

Kívánja-e Ön, hogy az országgyűlés kötelezze a pártokat arra, hogy a választópolgárokkal megismertessék részletes választási programjukat?

Kívánja-e Ön, hogy az Országgyűlés törvényt hozzon a feketemunka visszaszorítására a munkavállalók biztonsága érdekében?

Kívánja-e Ön, hogy az Országgyűlés ezerszeresére emelje a be nem jelentett dolgozókat alkalmazó munkaadóra kiróható bírság minimális összegét?

Kívánja-e Ön, hogy az Országgyűlés törvényben biztosítsa, hogy a lakáscélú ingatlanokra csak az illetékes önkormányzat vethessen ki adót?

Kívánja-e Ön, hogy az Országgyűlés a nagy értékű ingatlanokra kirótt vagyonadó kivetésével biztosítsa az igazságosabb közteherviselést?

Kívánja-e Ön, hogy az Országgyűlés felemelje a nyugdíjkorhatárt?

Kívánja-e Ön, hogy az Országgyűlés törvényben rögzítse, hogy a nyugdíjak reálértéke nem csökkenhet?

Kívánja-e Ön, hogy az Országgyűlés törvényben biztosítsa a magyar kis- és középvállalkozók közterheinek csökkentését?

Kívánja-e Ön, hogy az Országgyűlés törvényben biztosítsa minden magyar állampolgár számára a reáljövedelmével arányos nyugdíjellátást?

Ezek valós kérdések, amelyeket akár holnap népszavazásra bocsáthatnánk, és nem esélytelen, hogy ha az OVB nem is, az Alkotmánybíróság átengedné őket mind egy szálig. Némi retorikai tehetséggel és megfelelő jogi ismeretekkel felvértezve, több száz tételes, következetesen ellentmondásos népszavazási listát üthetnénk össze, csupa népszerű kívánsággal. Ma ezeket a listákat hívják kormányprogramnak - de miért fosztanánk meg az állampolgárokat attól a joguktól, hogy úgy legyenek inkoherensek, ahogy ők akarnak? Milyen alapon tiltanánk ki Kálmán László - a Fidesz kérdéseinél jóval egyértelműbb és világosabb - kérdéseit? Annál is inkább, mert ez valódi demokratikus tapasztalat lenne, valódi tapasztalatszerzés az önigazgatás művészete terén.

De félre a tréfát. A népszavazás gondolata a kérdések csapdái - a rejtett premisszák, a kibontatlan konklúziók, a döntések fel nem tárt tétjei és következményei, az egyetlen mondatba foglalt kettős állítások - miatt a legtöbb magasan képzett, logikai intelligenciával és jó elemzőkészséggel megáldott embert kétségbe ejti. A népszavazási ötlet feletti kétségbeesés nem menti a kormány mulasztásait, és nem egyenértékű a közvetlen demokrácia leértékelésével. A népszavazással nem a közvetlensége a baj, hanem az, hogy a nép megint át lesz verve, megtévesztő, manipulatív kérdéseket kap, és nem lesz módja a manipuláció mögé látni. Kálmán László megteremtette a módját annak, hogy a manipuláció mögé lássunk. Ő először, és ő egyedül. Demokratikus érzelmű embernek célszerű naponta felidéznie ezt magában.

Kálmán László ezt írta egy Nádasdy Ádámhoz intézett olvasói levélben: "...a nyelvészeket igenis érdekli, hogy ťa két mondat ugyanazt jelenti-eŤ. Ha a nyelv arra való, hogy formát és jelentést társítani tudjunk, akkor nem lehet igazad abban, hogy a nyelvészt csak a ťhogyanŤ érdekli, a ťmitŤ pedig nem...."

A népszavazás egyike a politikai manipuláció azon formáinak, ahol egy-egy mondat jelentése és formája közti meg nem felelés különösen katasztrofális következményekkel járhat, mivel olyan jogi következményekhez vezethet, amelyeknek a választó nincs tudatában. Két, hasonló formájú, de ellentétes tartalmú mondat egymás mellé állítása: ez egy intelligens ember intelligens és szellemes kritikája egy olyan politikai kultúráról, amely nem tiszteli az intelligens emberek hagyományos civilizációs értékeit - a valóságos eldöntendő kérdéseket, az értelmes alternatívákat vagy a jelentést adekvát módon kifejező mondatokat.

Bár jutna minden hétre egy-két Kálmán László-féle fricska minden "oldalnak", bár lenne több ember, aki ilyen szellemesen tudja számon kérni a kormányon, a pártokon, az Alkotmánybíróságon, az OVB-n és az összes többi közjogi intézményen, ha összevissza beszélnek vagy megcsúfolják a demokrácia szellemét, esetleg szimplán ostobák és demagógok. Ha lenne még néhány száz Kálmán László, az eredményt akár nevezhetnénk működő nyilvánosságnak is.