A MOK titkára szerint "baromság" volt a homofób tartalmú írás

"Baromságot írt" az az orvos kolléga, akinek a Magyar Orvosi Kamara (MOK) internetes honlapján múlt héten megjelent homofób tartalmú írása után az SZDSZ bocsánatkérésre szólította fel a kamarát - jelentette ki a MOK titkára csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Gyenes Géza egyértelműen nem határolódott el a szervezetük hivatalos weblapján július 10-én közölt - "Gyilkos Ágnes - meleg helyzetben" című - személyeskedő és homofób tartalmú írástól, de annak szerzőjéről azt mondta: "írt egy baromságot a kolléga".

A MOK titkára szűkszavú nyilatkozatot olvasott fel válaszul arra, hogy elhatárolódik-e a testület az írástól és bocsánatot kérnek-e a "tömeggyilkossággal" is megvádolt Horváth Ágnes egészségügyi minisztertől. A liberális politikus azzal érdemelte ki a cikk szerzőjének ellenszenvét, hogy személyesen is megjelent azon a fesztiválmegnyitón, ahol Szetey Gábor államtitkár nyilvánosság előtt is felvállalta másságát.

Gyenes Géza úgy fogalmazott: "A kamara elutasítja a betegek megkülönböztetését vagyoni helyzetük, nemük, illetve nemi identitásuk, vallási, nemzeti, politikai hovatartozásuk alapján. Ez a kamara hivatalos álláspontja".

A titkár csak a sokadszor megismételt MTI-kérdésre mondta ki, hogy az orvosi testület elhatárolódik a sértő jellegű írástól. Bár megjegyezte: a nyári szabadságolások miatt nem volt egyszerű megfogalmazni egy közös nyilatkozatot a kamara számára is kellemetlen cikk miatt.

A MOK titkára a sajtótájékoztatón elmondta: az SZDSZ nyilvánosság útján hozzájuk intézett, számon kérő kérdései mellett nem érkezett máshonnan kifogás a testülethez, ezért nem indítottak etikai eljárást az írást jegyző debreceni orvos ellen.

Gyenes Géza megjegyezte: mivel "szétverték" a kamarát, így lehetőségük sincs akár hivatalból is megvizsgálni az ügyet, mert még "nem álltak fel a területi etikai kamarai bizottságok".

A titkár az MTI-nek elmondta: lépéseket tettek azért, hogy az inkriminált jegyzet lekerüljön a MOK honlapjáról. Ezzel szemben csütörtök délután a weblap archívumából még könnyedén elő lehetett keresni az írást, amely szerint például "Horváth Ágnes a ma felnövekvő embermilliók legalább felét mérgezi azzal, hogy nagy nyilvánosság előtt teret ad, nevét adja, jelenlétével megerősíti a kórfolyamatok terjedését".

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.