„Nincs az a vacsoraparti, ahol valaki – rendszerint borospoharát ürítő férfiember – neki ne menne a globális felmelegedés elméletének. Persze, mondja, a Föld melegszik. De hisz’ mindig melegszik, amikor éppen nem hűl. Jól ismerem ezt az embert: magam voltam az” – írja Guardian-beli havi rovatában Jonathan Wolff londoni filozófiaprofesszor.

Valamikor, társasági megnyilatkozásaiban a professzor azzal hűtötte le a klímaváltozással kapcsolatos kedélyeket, hogy elmesélte, milyen riasztó könyvet írt 1981-ben Fred Hoyle, a nagy tekintélyű csillagász a Földet fenyegető új jégkorszakról.

Wolff akkor tért jobb belátásra, amikor meghallgatta Naomi Oreskesnek, a Stanford egyetem tanárának londoni előadását. Ebből kiderült, hogy a szakszerűen ellenőrzött tudományos közlemények között elvétve sem akad olyan, amely kétségbe vonná a globális felmelegedés tényét, és amely ne az emberi tevékenységben látná a fő okot. Csakis a független kutatóhelyeknek mondott agytrösztök tudományos ellenőrzés alá nem vont közleményeiben olvasható ezzel ellentétes vélemény. Oreskes később a Science folyóiratban is közölte kutatásának eredményeit.

Az agytrösztök publikációit egy szinten szokás emlegetni azokkal a tanulmányokkal, amelyek a valódi tudományos közvélemény fórumain jelennek meg. Emiatt csakugyan úgy tetszhet, mintha igazi tudományos vita zajlana a globális felmelegedés tényéről. Csakhogy a szkeptikus vélemények olyan agytrösztöktől származnak, amelyeket gyakran valamely nagyon is érdekelt cég részesít támogatásban.

A felmelegedéssel kapcsolatos szkepticizmus másik forrása a média. A sajtóetika megköveteli, hogy az olvasót kimerítően tájékoztassák a témába vágó ellentétes véleményekről. Ezért az újságírók becsületbeli kötelességüknek tartják, hogy ha a klímaváltozásról írnak, addig kutassanak, amíg cáfoló véleményre nem lelnek. Ilyesmi történt akkor is, amikor az AIDS-ről szóló írások végén gyakorta szerepelt, hogy egyesek szerint nem is a HIV vírus okozza. Több kormány erre hivatkozva halogatta a cselekvést.

 

A matematikán és a logikán kívül tudományos dolgokban nincs teljes bizonyosság. Ezt minden kezdő filozófiahallgató tudja. Ezért a gyakorlatban az számít, van-e elég ok a cselekvésre az összes hozzáférhető bizonyíték alapján. Az a fajta egyenlő távolságtartás, amely a politikai ügyekben helyes, tudományos dolgokban nem az.

„Személy szerint remélem, hogy a globális felmelegedés tagadóinak lesz igazuk, és ahogy a kétezredik évre való számítógépes átállás ügyéről kiderült, hogy vaklárma volt az egész, a klímaváltozás-riadó is sok hűhónak bizonyul semmiért. De a rendelkezésünkre álló bizonyítékok ma nem erre vallanak, tehát a józan ész azt diktálja, hogy csökkentsük a globális felmelegedést.”