Hivatásos strandatléták
Az athéni olimpián a nyitó-, illetve a záróünnepség, valamint az atlétikai versenyek után a helyszínen a strandröplabdázók mérkőzéseit tekintették meg a legtöbben, úgyhogy számoljunk el tízig, mielőtt lekicsinylően legyintünk. A strandsportok legtradicionálisabbját egyébként 1920-ban "találták ki", mára világszerte űzött, s - a hölgyek fellépéseire gondolva semmiképpen nem túlzás kijelenteni - közönségvadító játékká nőtte ki magát.
Mindenesetre - persze csak azok kedvéért, akik még nem tartoznak a szakág elkötelezett hívei közé - eláruljuk, hogy a 8x8 méteres, mélyhomokos talajú pályán űzött sportág legnépszerűbb válfaja a páros, ám létezik hármas-, sőt négyescsapat-találkozó is. A meccsek két nyert játszmáig tartanak, azokon belül az első két szettet 21, az esetleges harmadikat 15 pontig játsszák.
Ami az elismertséget illeti, a "beachvolley" igazán nem panaszkodhat: az olimpián 1996-ban bemutatkozó szekcióban a jövő évi, pekingi játékokon kétszer huszonnégy együttes szerepelhet, ami éppen a duplája az ötkarikás menü további labdajátékainak zömében engedélyezett létszámnak. (Ez még akkor is figyelemre méltó, ha ebben az esetben válogatottanként csupán két-két fővel kell számolni.) A sportág hagyományos (terem-) változatának legeredményesebb nemzetei a strandon is tarolnak, és sokatmondó adalék az is, hogy a szűk elitet a kizárólag homokra szakosodott "vérprofik" alkotják. (Ha már itt tartunk, muszáj megemlékezni a sportág valaha volt legnagyobb alakjáról, a bent is, kint is olimpiai aranyig jutó, amúgy magyar nagypapával büszkélkedő, amerikai Karch Királyról.) A hitetlenebb típusúak kapaszkodjanak meg: egy ideje téli "strandszezon" is dívik, a világ nagy sportcsarnokainak homokkal feltöltött pályáin rendszeresen zajlanak nemzetközi tornák.
S hogy mi újság itthon?
A hazai krémben szereplők szinte kivétel nélkül a teremjáték kiegészítő sportjaként "strandolnak"; a női mezőnyben a Kiss testvérpár a világranglista első száz helyezettje közé ütötte magát, a fiúknál nincs magyar páros az első kétszázban. "Ezzel együtt a játék itthon is elindult hódító útjára - tudjuk meg Oczel-la Gyula szövetségi szakágvezetőtől, aki hozzáteszi: - Mintegy harminc különböző helyszínen nagyjából ötven versenyt rendezünk évről évre. Néhány éve a nők országos bajnokságára két, a férfiakéra hat csapat nevezett, az idén ez a szám húsz, illetve harminc volt. Ha ezt a tempót tartjuk, hamarosan újra lehet majd magyar röplabdáról beszélni."
A hazai strandfutballisták még nem lehetnek ennyire bizakodók, bár a tömegesítéssel nem lehet baj, hiszen a magyar labdarúgók maghatározó hányadának - bizonyos nézetek szerint - már régen a strandon lenne a helyük... A "homokos" változat egyébként tíz esztendeje vert gyökeret a világban, amikor a Beach Soccer World Wide nevű szervezet szabályrendszert dolgozott ki, és tornákat kezdett szervezni. Néhány éve a FIFA illetékesei is "ráharaptak" a játékra, s a nemzetközi szövetség 2004 óta a BSWW-vel közösen rendezi a világbajnokságokat. Hol másutt: mindig a riói Copacabanán!
A csapatokat négy mezőnyjátékos és egy kapus alkotja, a nettó játékidő háromszor tizenkét perc, a fiúk értelemszerűen mezítláb kergetik a labdát a hagyományos futballétól - már csak a méretek miatt is - némiképp eltérő szabályok szerint. A viadalokon a brazilok, a spanyolok, a franciák és az olaszok aratnak; az élmezőny öt-hat együttese mögött próbálkozó válogatottak szín amatőrök. A magyar strandatlétákat a legjobb tizenöt között jegyzik, ám Király Gábor, az MLSZ strandlabdarúgó-szakági versenyszervezője úgy véli, lesz ez még ennél is jobb. A szándék mindenesetre megvan, az idén először a hazai szövetség égisze alatt zajlik a nemzeti bajnokság, hat helyszínen, mintegy száz alakulat részvételével. Bár a válogatott korábbi trénereinek sorában olyan nevek is felbukkantak, mint Bene Ferencé, Kovács Kálmáné és Détári Lajosé, a játékosok még jobbára a NB III-ból és a megyei, budapesti bajnokságok amatőrjeiből kerülnek ki. Mondhatni a tömegsportjelleg dominál, ám mifelénk ebben a tekintetben, ugyebár, nincs nagy különbség futball és futball között.
Ha ezt nézzük, a strandkézilabdázóknak összehasonlíthatatlanul nehezebb a dolguk. Ám Sinka László, aki az európai szövetség végrehajtó bizottsági tagjaként felügyeli a szakágat, komoly jövőt jósol az ifjú sportágnak is. "A múlt héten rendezett olaszországi Európa-bajnokságon nem csak a hangulat, a színvonal is elképesztő volt, tényleg sporteseményen érezhettük magunkat" - idézi föl az Adriai-tenger partján eltöltött napokat, majd megemlíti, hogy a kontinentális és a nemzetközi szövetség merész álmot dédelget: a nemzetközi szervezetek belátható időn belül az olimpia műsorán szeretnék látni a sportág strandműfaját is.
A bő másfél évtizede életre hívott játékot 27x12 méteres pályán három plusz egy sportoló játssza kétszer tízperces játékidőben oly módon, hogy a győzelemhez mindkét szakasz egyenkénti megnyerése szükséges. Amennyiben ez nem sikerül valamelyik félnek, úgynevezett szétlövés következik. Különleges paragrafus: a piruett nyomán, vagy kínai figurából, továbbá büntetőből elért gól kettőt ér.
A magyarok rendszeres szereplői a három-négyezer néző előtt zajló világ- és Európa-bajnokságoknak; az említett itáliai Eb-n a férfiak a harmadik, a nők a tizenkettedik helyen végeztek. Idehaza - immár nyolc éve - három hónapon keresztül zajlik a méretes tömegeket megmozgató bajnokság, melyen korábban pályára lépett jó néhány, a teremből ismert klasszis is, mások mellett Pádár Ildikó és Siti Beáta. "Nem is olyan régen még a dzsemborihangulat volt a meghatározó - magyarázza Sinka -, újabban egyre inkább a sportérték dominál. Ebben egyébként nem különbözünk a többiektől: a röplabdához hasonlóan előbb-utóbb valamennyi játék kitermeli a maga profijait, úgyhogy biztos vagyok benne, a strandsportok szép jövő előtt állnak."
Csak már Bambi nem kapható...
