Nemzeti Vágta: jól bírta a próbapálya

A lovasok és a pályaépítő mérnökök szerint sikeresen vizsgázott az a lovaspálya a XVIII. kerületi Első Pesti Malom területén, amely a szeptember 22-i, Hősök terén megtartandó Nemzeti Vágta rendezvény biztonsági tesztelésére szolgált. A háromnapos tesztidőszak során azt vizsgálták, hogy a később a Hősök terén épülő pálya - amelynek ugyanolyan íve lesz, mint a próbalétesítménynek - biztonsággal használható el.

Geszti Péter, a rendezvény kreatív igazgatója lapunknak azt mondta, a Hősök terén készülő pálya a hagyományos pályáknál rövidebben és élesebben kanyarodik, ezért nagyon fontos, hogy strapabíró és biztonságos legyen. Magyarországon a Hősök terén megrendezendő négynapos esemény miatt épül első alkalommal betonra és aszfaltra lovas pálya.

Az ötvenmillió forint összdíjazású és harmincmillió forint fődíjas versenyen a magyar települések és megyék által nevezett lovak és lovasok mérkőznek meg. A szervezők célja, hogy - felelevenítve a nemzeti lovas hagyományt - nagyszabású kulturális fesztivált hozzanak létre: a Vágtán induló városok lehetőséget kapnak arra, hogy a városligeti műjégpályán felépítendő pavilonvárosban, négynapos fesztiválon - amely a Városok Faluja nevet kapta - bemutatkozhassanak.

Jelenleg mintegy ötven nevezővel folynak a tárgyalások. Geszti Péter hozzátette, hogy már az első évben ennél jóval több indulóra számítanak, mint mondta, nagy az érdeklődés, de "a hivatalok kerekei lassabban forognak, mint gondoltuk". Több önkormányzatnak nehézséget okoz a négymillió forintos nevezési díj összeszedése is, mivel azt előzetesen nem kalkulálták be a költségvetésükbe. A kreatív igazgató szerint a szervezők készek arra, hogy a településeknek segítsenek helyi támogatókat találni.

Terheléspróba
Terheléspróba
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.