Tény, hogy elvégeztük a 14/2004. számú országgyűlési határozat felülvizsgálatát: az Országgyűlés ismételten elfogadta a Magyar Honvédség fejlesztésének irányairól szóló határozatot, amely egyébként ötpárti (szakértői) egyeztetések eredményeként került elé. Ez a lépés logikus következménye annak, hogy a biztonsági kockázatok, a kihívások és a Magyar Honvédséggel szemben támasztott rövid távú elvárások is állandóan változnak. Nem értünk azonban egyet azzal, hogy az országgyűlési határozatnak évszámokat is kellene tartalmaznia, hiszen a határozat a hosszú távú fejlesztés irányairól szól, és nem a Magyar Honvédség képességei fejlesztésének részletes tervéről. Ráadásul az évszámok beemelése azzal a kockázattal is járt volna, hogy nem a stratégiai irányokról vitatkozott és döntött volna a törvényhozás, hanem az így prognosztizálható költségvetés felhasználásáról, a feltételek változása esetén pedig ismételten a stratégiai irányok felülvizsgálatát kellett volna kérni a Tisztelt Háztól.

A szövetségi rendszereinkben - a NATO és az Európai Unió keretében - elfogadott új védelempolitikai koncepciók alapján a földrajzi határok védelméről a nemzeti és szövetségi érdekek védelmére tolódott át a hangsúly. Ehhez expedíciós képességekkel, nagy pontosságú, nagy távolságra is szállítható és telepíthető "erőcsomagokkal", modulokkal kell rendelkeznünk. Vannak olyan képességek, amelyeknek folyamatos fenntartása, százszázalékos feltöltése nem indokolt a jelenlegi biztonsági környezetben. Ez a magyarázata annak, hogy a Kovács Gyula által hiányolt, az expedíciós követelményeknek nehezen megfeleltethető, nehezen szállítható, a szövetségben rendelkezésre álló, korlátozott szárazföldi tűztámogatást biztosító tüzér- és harckocsieszközök számát csökkentettük.

E fegyvernemi kultúrákat azonban nem szeretnénk "kikoptatni" a magyar haderő struktúrájából. Elvitathatatlan tény, hogy a tüzérségi és a harckocsitechnika alapvetően a békekikényszerítés és az elrettentés eszköze, modern tüzérségi eszközök beszerzését a tízéves fejlesztési terv elő is irányozza. Éppen ezért nem értek egyet azzal, hogy parlamenti határozatnak kellene rögzítenie a "jelentősebb technikai eszközökhöz, rendszerekhez kötött feladatokat". A technikai eszközök és rendszerek fejlesztésére vonatkozó javaslatokat katonai-szakmai értékelések után fogalmazzák meg, az alternatívák között pedig a parlament és a kormány politikai kontrollja alatt álló szakmai törzsek választanak.

Az alezredes úr szerint egyébként több katonazenész szolgál a haderőben, mint tüzér. Nos, a jelenlegi adatok alapján a honvédségben 669 tüzér és 316 katonazenész teljesít szolgálatot.

A stratégiai szintű tervezésért felelős kollégáimmal együtt logikájában egyetértünk azzal a kijelentéssel - és a most készülő tízéves tervben hasonló megközelítést alkalmazunk -, amely szerint "csak olyan ütemezésnek van értelme, amelyben leírom, hogy ekkorra felállítok egy századot vagy zászlóaljat, aztán két év múlva még egyet, újabb két év múlva a következőt, közben ezekkel párhuzamosan létrehozok egy-egy támogató alegységet is, így 2016-ra valóban meglesz a megígért dandárunk". Azzal azonban nem értünk egyet, hogy a katonai-szakmai elemzések kidolgozásának szakaszában politikai döntésre lenne szükség egy szakmai kérdésben. Azzal is egyetértünk, hogy - a távlati célt szem elől nem tévesztve (dandárszervezet 2016-ra) - harci és támogató képességeink egyensúlyban tartott fejlesztésével fokozatosan bővítsük a műveleti alkalmazás során figyelembe vehető erőket. Ugyanakkor az erő és eszközcsomagok fejlesztését minden esetben katonai-szakmai elemzések és prioritások alapján kívánjuk megvalósítani, figyelembe véve a prognosztizálható erőforrások nagyságát is.

A tízéves terv voltaképpen az a kommunikációs forma, amelyben a honvédelmi miniszter tájékoztatja a törvényhozást a tárca fő feladatairól, és a költségvetési támogatás igénylésével e feladatok végrehajtásához kér - majd vélhetően kap - felhatalmazást. A folyamatos, ciklikusan ismétlődő tervezés pontosan azt hivatott megalapozni, hogy a parlament és a képviselőkön keresztül az ország közvéleménye megfelelő tájékoztatást kapjon a Magyar Honvédség fejlesztéséről.

Egy másik megjegyzésére reagálva tájékoztatom, hogy a Magyar Honvédségnek már most is van feltöltött, hadra fogható és a nemzetközi normák szerint többször is ellenőrzött, bevethető zászlóaljszintű köteléke. E képességre a NATO és az EU eddig nem tartott igényt.

A védelmi költségvetés alakításával kapcsolatban megfogalmazott álláspontjára reagálva állampolgárként és felelős államigazgatási tisztviselőként egyaránt azt mondom, hogy csak a "van"-ból lehet gazdálkodni. A konvergenciaprogram megvalósítása érdekében tett költségvetési erőfeszítések nyomán a honvédelmi tárcánál is kevesebb jutott a fejlesztésekre. A célunk az, hogy bővítsük a védelmi képességek modernizációjára fordítható forrásokat, ugyanakkor nem értünk egyet azzal a megfogalmazással, hogy "egy normális haderő normál üzemmenet mellett a költségvetés legalább 30%-át költi fejlesztésekre". A NATO hivatalos adatainak tanúsága szerint a tagállamok 2006-ban fejlesztésre fordított kiadásainak középértéke 20,6%, ami azt jelenti, hogy a magyar 16%-os fejlesztési kiadásoknál 8 tagállam esetén ez az érték alacsonyabb, és csupán 16 állam esetében magasabb. A fejlesztési kiadásokból eszközbeszerzésre fordított 9,4%-os magyar mutató valóban szerénynek mondható, ugyanakkor az infrastrukturális fejlesztésekre fordított 6,6%-os kiadás szövetségi szinten is kiemelkedő, hiszen csupán három ország mutatója magasabb. Ez is azt bizonyítja, hogy komoly pénzeket fordítunk a hivatásos haderő által igényelt infrastruktúra létrehozására.

Továbbra is hisszük, hogy "a kihívások és kockázatok kezeléséhez nem szükséges képességeket meg kell szüntetni". Nem értünk azonban egyet azzal, hogy "mindig teljesen szubjektíven történt a ťnem szükséges képességekŤ kijelölése". Nem értünk egyet, hiszen a haderőreformok parlamenti határozatokon alapultak, kidolgozásukat nemzetközileg elismert szakértői csoportok támogatták, képességeink és haderőstruktúránk átalakítása megfelelő politikai és szakmai nyilvánosságot kapott. Azt is tudjuk, hogy az egyes alakulatok és helyőrségek egzisztenciájában is érintett állománya nem minden esetben értett egyet a szakmai törzsek következtetéseivel.

A szerző ezredes, a HM osztályveveztője