Szambaiskola
A végeredményt - és a csúcstalálkozón tapasztalt hallatlan dominanciát - tekintve azonban ugyanaz a helyzet, mintha valamennyi sárga mezes labdaművész ott lett volna Venezuelában, hiszen Elano, Mineiro és Josué elszívta a levegőt az argentinok elől; az eindhoveni (londoni) Alex, valamint Juan rendíthetetlen nyugalommal és fölényes technikával pöckölte le az ellenfél bágyadt próbálkozásait; Maicon, Gilberto, Daniel Alves és Julio Baptista pedig brazil módra színezte a játékot.
A kimenetelt már a negyedik perctől sejteni lehetett, Elano negyvenméteres indítása után ugyanis Julio Baptista irtózatosan nagy gólt lőtt Ayala mellől a bal felső sarokba (1-0). Igaz, az első félidőben Riquelme néhányszor még megmozdult, de első lövésénél a brazilokat megmentette a jobb kapufa, a másodiknál meg Doni kapus. E két jelenet ellenére a címvédők uralták a játékot, és nemegyszer egyenesen pánikot keltettek az argentinok körében. Jellemző: Heinze még csak majdnem öngólt lőtt, majd Daniel Alves beadását Ayala tényleg a saját kapujába küldte (40. perc: 2-0).
A szünet után a brazilok tartották - az argentinok meg általában keresték - a labdát, mígnem a 69. percben Vagner Love finom passzal ugratta ki Daniel Alvest, aki oldalról, tizennégy méterről nagyon pontos lövést küldött a jobb sarokba (3-0). Így Brazília az 1994 óta vívott tizenegyedik döntőjében a nyolcadik nagy tornagyőzelmét érte el (két-két vb-arany és Konföderációs Kupa-elsőség mellett ez a negyedik Copa-diadala), és Argentína is hű maradt a hagyományokhoz, hiszen megint csak nyeretlenül távozott, miként az utóbbi tizennégy esztendőben mindig, mindenhonnan.
Másfél évtized tényei azt igazolják: az örök riválisok futballkultúráját hovatovább nem lehet összehasonlítani...
