Vizsgálják a képviselő sérüléseit
A fideszes politikus ügyvédje közölte: a reggel 9-től négy órán át tartó meghallgatáson, amelyet az ügyészség Belgrád rakparti épületében tartottak, Lengyel Zoltán részletes vallomást tett az őt kihallgató két ügyésznek. A nyomozó ügyészség igazságügyi orvos szakértőt rendelt ki, aki a napokban fogja megvizsgálni a képviselő sérüléseiről készült látleletet. Ez azért fontos, hogy meg lehessen gyanúsítani a rendőröket - tette hozzá az ügyvéd.
A politikus jogi képviselője azt is elmondta, ha együttműködő a rendőrség, akkor megnevezik a Lengyel Zoltánt igazoltató három rendőrt, ellenkező esetben felismertetésre kerülhet sor, hiszen a nyomozás jelenleg ismeretlen tettes ellen folyik.
A képviselő azért tett feljelentést, mert - állítása szerint - vasárnap éjjel Budapesten, az Alagút utcánál az őt igazoltató rendőrök kirángatták autójából, letépték kezéről fémszíjas óráját, földre teperték, fojtogatták, majd az I. kerületi rendőrkapitányságra vitték. Lengyel Zoltánnál nem voltak személyazonosságát igazoló iratok, a csak kapitányságon tudta magát igazolni az odaérkező hozzátartozója által bevitt útlevelével.
A honatya sérüléseiről a János kórházban készítettek látleletet. Lengyel Zoltán a kezén, lábán és a hátán szenvedett zúzódásokat.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozásával párhuzamosan a Központi Nyomozó Főügyészség is nyomozást indított az ügyben az I. kerületi rendőrkapitány feljelentése alapján, hivatalos személy elleni erőszak ügyében, mert a BRFK szerint Lengyel Zoltán ütötte meg a vele szemben szabályosan intézkedő rendőrt.