Busás haszon a balettpalotán, de nem a kerületnek

Hét és fél milliárd forintért, harmincmillió euróért gazdát cserélt az Operával szembeni palota, a volt Balettintézet, pontosabban az azt birtokló Andrássy 25 Ingatlanfejlesztő Kft. A vevő egy portugál szállodalánc, az Aquapura Hotels, az eladó pedig az izraeli Elbit-csoport tagja, a Plaza Centers, amely 1997-ban 220 milliót fizetett az épületért - adta hírül minapi cikkében a Heti Válasz.

A lap felidézi, hogy 1996-ban a Borsány György polgármester vezette kerület elfogadva a 554 milliós értékbecslést, s figyelembe véve, hogy a bérlők kiköltözése a vevőt terheli, mindössze 220 millió forintért mondott le a palotáról. Ez pedig a mostani ár töredéke. A lap szerint most már világos, hogy a kerület milliárdokat veszített az üzleten, melyet például olyan személyek készítettek elő, mint Kékesi Tibor jelenlegi országgyűlési képviselő, a vagyongazdálkodási bizottság akkori elnöke, vagy Fürst György, aki ingatlanszakértőként szerepelt az üzletben, később Terézváros gazdasági alpolgármestere lett, részt vett a 2004-es Andrássy úti, kétes sikerű palotaeladásokban, ma pedig a Centrum Parkoló Kft. ügyvezetője.

A feltűnően alacsony értékbecslés és alacsony ár már annak idején is szemet szúrt, hiszen a hasonló adottságú Gresham-palotát akkor 4,5 milliárd forintra értékelték, pedig abban is laktak bérlők, s nem volt benne a kiköltöztetendő Balettintézet.

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal meg is óvta a képviselő-testület határozatát, igaz, nem az alacsony ár miatt, hanem mert a kulturális miniszter engedélyét nem szerezték be az eladáshoz. Ezt végül is 1998-ban Hámori József, az Orbán-kormány kulturális minisztere megadta, s a közigazgatási hivatal megszüntette az eljárást.

Az Andrássy 25 Kft. ezután megkezdte a ház kiürítését. A Balettintézetnek a Columbus utcában húzott fel új épületet, a harminchat bérlőt pedig kifizette. Információink szerint 1,35 milliárd forintot költöttek az ügyletre. Ebben még az is benne volt, hogy 1998-ban, miután változott a kerületvezetés, az új testület kicsikart belőlük még 220 milliót, összesen tehát 440-et. A cég elkészíttette továbbá Puhl Antal építészirodájával az épület szállodává alakításának tervét, megcsináltatott néhány belső bontást, s egy omlás ellen védő állványzatot.

Ennyi történt körülbelül 1998 óta. Nem volt tehát olyan értéknövelő munka, amely 440 millióról (vagy akár 1,35 milliárdról) reálisan 7,5 milliárdra növelte volna az épületért fizetendő összeget, de az ár emelkedését az infláció mértéke sem teszi indokolttá. Ez pedig azt feltételezi, hogy a régi értékbecslés és eladás elhibázott lépés volt. Persze, ahhoz képest, hogy a kerület ingyen kapta az államtól, még mindig megérte.

Az épület értéknövekedését még az infláció sem indokolja
Az épület értéknövekedését még az infláció sem indokolja
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.