Mi természetesen tudjuk, hogy a hivatkozási alap a német Die Welt évfordulós (2oo6) interjúja, ahol Horn a friss Kádár-rendszer karhatalmi szervezetében vitt - amúgy teljesen jelentéktelen - szerepét magyarázta is, vállalta is.

Itt tennénk egy lábjegyzetet. Ha a köztársasági elnök valóban arról álmodozik, hogy egyszemélyűleg visszahozza a "tisztességet" a magyar közéletbe, akkor éppenséggel kalapot kellene emelnie Horn előtt, aki sok-sok hajdani, időközben "megtért" elvtársával, a Kádár-kor ilyen-olyan (általában magasrangú) tisztségviselőivel ellentétben, vállalja egész múltját, nemcsak a szebbik darabot belőle. E hasábokon már utaltunk arra, hogy Horn a kifogásolt interjúban egy mondatba zsugorította az '56-os forradalomról alkotott véleményét. Ezt most szó szerint idézzük. A kérdés úgy hangzott, ünnepel-e Horn a harmincadik évfordulón? A válasz: "Természetesen együtt ünnepelek a többiekkel. (1956) a magyarság első és nagyon jelentőségteljes kísérlete volt arra, hogy Oroszországtól függetlenné váljon." Akadt egyébként egy másik Welt-interjú is, évre rá. Ott történetesen Horn felidézte, hogy Nagy Imre rehabilitálása mellett volt. Mikor is? Amikor a többség, Grósszal az élen, még azon vitatkozott, hogy méltóképpen el kell-e temetni Nagyot és mártírtársait. Ekkor jött elő Németh, Pozsgay, Horn és Kulcsár azzal, hogy az nem elég: rehabilitálni kell.

Az egészről az a véleményem: Sólyom Lászlónak nem hivatala, hogy interjúrészletekben csemegézzen, azokat értelmezze, s lépéseit saját értelmezéséhez igazítsa. Az egész ügy különben is bajos. Mint arra e hasábokon Gerő András történész éles elmével (hatás nélkül) rámutatott: az elnök egyszerűen téved, amikor a harmadik (a mai) magyar köztársaság értékrendjét 1956-ból (pontosabban az eseményekbe általa beleolvasottakból) eredezteti, mert az értékrend mindig helyhez és időhöz kötött. Az ellen az értékrend ellen, amit mai alkotmányunk tartalmaz, Horn se szóban, se tettben nem vétett. Ez mindenki másra áll, akinek az "értékvilágát" netán vizsgáljuk. A Sólyom-féle nyomvonal könnyen elvezethet olyan, teljesen fölösleges kérdések föltételéhez, hogy mit keresett az ugyancsak ifjú Mádl Ferenc, állami jogász-ösztöndíjasként Strassbourgban a kádári megtorlások éveiben? Milyen volt az ő viszonya "akkor" a forradalom/ellenforradalom dilemmájához?

Mádlt egyébként tudatosan terelem ide. Az ő egyik hajdani, benső bizalmas munkatársától hallottam a bonmot-t (Sólyom megválasztása után): "ez olyan poszt, ahol jót keveset tudsz tenni, kárt okozni annál inkább". Quod erat demonstrandum.

Tiszta sor, hogy azt a ceremoniális kényszerzubbonyt, amit Göncz is, Mádl is megadással viselt, Sólyom le akarja vetni. Előjön mai képéből az az "akciózó", hajdani alkotmánybírósági elnök, aki a boldog emlékezetű Pokol Béla szerint az alkotmányértelmezést inkább alkotmányírással cserélte fel, ami ugyancsak nem volt hivatala. De mai akciózása durván politikus. Teljesen félreérti a szerepét. A tévében már-már becsmérlő szavakkal illette a gyurcsányi reformokat, noha ő elvileg a nemzet egységét testesíti meg, s ebben a minőségében egyszerűen nincs joga, hogy kormányt és ellenzéket minősítsen. Ahhoz sincs, ha már ide jutott a dolog, hogy Gyurcsánynak Őszöd miatti sorozatos bocsánatkéréseit figyelmen kívül hagyja. A napi politikától távol kéne tartania magát, és tökmindegy, hogy ezzel ellentétes magatartását milyen köntösbe (erkölcs, értékrend, tisztesség) burkolja. Ha persze az ő nemzetfogalma azonos az ellenzékével ("mi vagyunk a nemzet"), akkor szíveskedjék ezt kimondani, s akkor már világosabban látjuk, kivel állunk... igen, szemben.