Hivatali visszaélés vagy háborús bűntett?
Ez sem kevés, hiszen az LB megüzente, hogy Pintér Mariannak semmi köze a tavalyi, a csendőr rehabilitálásával felérő, az 1959-es verdiktet nagyrészt hatályon kívül helyező ítélethez. Abban az eljárásban ő nem volt ügyfél, és a döntés rá vonatkozóan rendelkezéseket sem tartalmaz - szögezi le az LB jogi képviselője.
Másként látja a felperes, aki a Békepárt - a Kommunisták Magyarországi Pártja utódszervezete - tagjaként, háborúellenes tevékenysége miatt 1944 nyarán tíz napig volt a csendőrség fogságában. Többedmagával tartóztatták le, ám csak ő élte túl a kínzásokat, amelyeknek aktív részese volt Kristóf László egykori csendőr. Őt egyebek mellett Ságvári Endre illegális kommunista ellenálló meggyilkolása, valamint fogvatartottak súlyos bántalmazása miatt marasztalták el 1959-ben "emberek törvénytelen kivégzése által elkövetett háborús bűntett" miatt, és ezért kivégezték. Az LB a Kristóf hozzátartozói által kezdeményezett felülvizsgálati eljárásban az első vádpontban hozott ítéletet hatályon kívül helyezte, mert Ságvárit nem ő lőtte le, de az elfogására tett intézkedések egyébként is megfeleltek az akkor hatályos törvényeknek. A kínzásokban való részvételt pedig hivatali hatalommal való visszaélésnek minősítették, ami elévült.
Ádám György professzor, Pintér Marianna jogi képviselője viszont állítja: az ötvenes években hatályos szabályok szerint a csendőrt megalapozottan ítélték el, mert tettese vagy legalábbis részese volt törvénytelen kivégzéseknek, és a háború ellen fellépő emberek meggyilkolása egyértelműen "a háborús célkitűzések érdekében vagy azokkal öszszefüggésben" történt. Az LB viszont úgy látta, hogy "a meglehetősen hézagos tényállás alapján" a háborús cél nem bizonyítható, bár nem vitatta: a csendőrök tevékenységének "eredményeként" elfogott ellenállók többsége megsemmisítőtáborba került. Ugyanakkor az eredeti tényállásból állítólag nem derült ki, hogy "a négy személy megkínzása milyen súlyú, mértékű volt, elérte-e azt a szintet, amely szükséges a háborús bűncselekmény megállapításához". Ádám ezzel kapcsolatban csak annyit jegyzett meg, hogy a bizonytalan súlyú kínzásokba hárman belepusztultak.
Pintér Marianna a tíznapos válogatott kínzás minden pillanatára emlékszik: ütötték-verték, testét cigarettával égették, villanyozták; ez utóbbi "kezelést" saját kívánságára Kristóf csendőr alkalmazta. A nőiességében is meggyalázott asszony olyan súlyos traumát szenvedett, hogy soha nem ment férjhez, és egész élete kisiklott. Egyetlen elégtétele az 1959-es ítélet volt. Amikor véletlenül tudomást szerzett arról, hogy az LB azt tavaly hatályon kívül helyezte, úgy gondolta, képtelen tovább élni. Mára egészségi állapota tovább romlott, és hosszabb ideje súlyos beteg.
Ám az idős asszony nem adta fel, és az LB ellen pert kezdeményezett, kérve a hatályon kívül helyező ítélet megsemmisítését, jelképes, egy forint összegű kártérítést, illetve személyiségi jogai megsértésének megállapítását. "Nincs a világon olyan elsőfokú bíróság, amely a legfelsőbb bíróság legmagasabb szintjén" hozott döntést vizsgálat tárgyává tehetné - így észrevételezte a felperes beadványát az LB. Emellett azt is vitatták, hogy Pintér Mariannának joga lenne egyáltalán pert indítani.
Ezzel szemben a Fővárosi Bíróság legalább a keresetindítás lehetőségét nem vitatta el, mert elismerte: a csendőrök egykori áldozatának biztosítani kellett volna, hogy a felülvizsgálati eljárás során legalább észrevételeket tehessen. Ezt azonban a bíró nem tartotta olyan súlyú személyiségi jogi sérelemnek, amely kártérítést alapozna meg. Emellett azzal érvelt, hogy egy ilyen per nem lehet színtere egy korábbi ítélet felülvizsgálatának. Ádám professzor viszont úgy véli, más egy büntetőper és más egy polgári jogi igény. Másfelől tény: egy csendőr közreműködött három ember halálra kínzásában, egy negyedik pedig életre szólóan viseli az embertelen szadizmus nyomait. A csendőr - legalább posztumusz - elégtételt kapott. Pintér Marianna hová fordulhat? Legfeljebb várhatja az ítélőtábla másodfokú ítéletét.
Nagy meglepetésre senki nem számít.
