Németország hamarosan hivatalosan is bocsánatot kérhet tőlük, illetve leszármazottjaiktól, ám bármennyire is elismeri a köztudat azt az erőfeszítést, amelylyel a németek szembe mertek nézni saját múltjukkal, az évtizedek óta folyó vita újra és újra felszínre hozza a háború megítélésének korábbi keserű ellentéteit.

Hitler ellen 15 merényletkísérletet tart számon a történetírás. A legismertebb államcsínykísérlet 1944. július 20-án történt, végrehajtója - egy szűk tiszti csoport tagjaként - gróf Claus Schenk von Stauffenberg ezredes volt. A Hitlerrel szemben szervezkedő "belső" ellenzékről is hosszan ír Charles Fenyvesi magyarul nemrég az Európa Könyvkiadónál megjelent Három öszszeesküvés című kötetében. A könyv a náci Németország, Ausztria és Magyarország háború alatti titkos tárgyalásait követi nyomon a szövetségesekkel. S bár az iratok nagy része még mindig hozzáférhetetlen, meggyőzően mutatja be például azt a küldetést, amelynek során a német hadvezetés Gerd von Rundstedt tábornagy vezette náciellenes összeesküvő csoportja 1943 júliusában, majd decemberében Isztambulba küldte titkos megbízottját, a később kivégzett Helmuth von Moltke grófot, a katonai elhárítás (Abwehr) jogtanácsosát.

Moltke tapogatózásai kudarcra voltak ítélve. Az amerikai politikát Roosevelt elnök meggyőződése uralta, amely egyetlen náci tömbként kezelte Németországot, s nem ismerte el a belső ellenzék lehetséges létét. Félt a kettős ügynököktől is, miként félt Sztálintól, aki meglehetős érzékenységgel figyelte az esetleges különbéke-tapogatózásokat. Hiába próbálta a kormányzatot meggyőzni a belső ellenállás felhasználásának fontosságáról Allen Dulles, a CIA későbbi főnöke. Pedig ő nagyon is tudta, mit beszél: 1942 novemberétől vezette az OSS (az amerikai titkosszolgálat) berni kirendeltségét, s fennmaradt fekete notesze igencsak árulkodó. Szerepel benne sokak között, de alighanem az egyik legbecsesebbként a 659-es kapcsolat. A szám Wilhelm Canaris tengernagyot, az Abwehr vezetőjét takarta. Canaris, bár korábban Hitler feltétlen támogatója volt, 1941-re rájött: Németország elvesztette a háborút, s e meggyőződésének engedve kereste és találta meg a kapcsolatot a szövetségesekkel. (A háború vége előtt néhány héttel kivégezték.)

Most erről a hajdani belső ellenállásról is folyik a vita a német parlamentben. A társadalmi eszmecsere 1984, a Stauffenberg-merénylet és államcsínykísérlet 40. évfordulója óta tart. 2004-ben, a 60. évfordulón már fordulat volt tapasztalható, a Der Spiegel hírmagazin akkori felmérése szerint a németek 73 százaléka "tisztelettel és elismeréssel" tekintett a nácikkal szembeforduló öszszeesküvőkre. A nagy többségtől, így a dezertőröktől egy 2002-es törvénnyel kértek bocsánatot, ám a többiek - akik információt adtak át a szövetségeseknek, zsidókat mentettek, nem végeztek ki ártatlanokat - továbbra is bűnözőnek minősülnek. A német parlament most egy olyan törvényt vitat meg, amely őket is rehabilitálná. A Der Spiegel szerint a kérdés megítélésében leginkább a CDU-CSU szava számít. A konzervatív testvérpártok azonban úgy vélekednek: e tettek megbocsáthatatlanok.(F. R.)