Miközben az utcákon felhevült szónoklatokban hangzottak el az ilyesféle kérdések, én a számítógép képernyője fölé hajolva, és az 1990 és 2007 között írott tanulmányaimat újraolvasva, ugyanezekkel a kérdésekkel találtam magam szembe." E sorokkal vezeti be a Szocializmus, kapitalizmus, demokrácia és rendszerváltás című könyvét Kornai János, a Harvard Egyetem emeritus professzora, a Collegium Budapest vezető kutatója. A szocialista rendszer című kötet néhány részletétől a rendszerparadigmáig terjednek a most megjelent műben a logikai, s nem időrendi sorrendbe rakott eszmefuttatások, amelyek a klasszikus rendszert, a reformszocializmust, a piaci szocializmust, az átalakulást, a közép-európai sikereket és kudarcokat, a rendszerváltást, s a tágabb értelemben veendő tanulságokat elemzik. A tudós szemével persze, a tudóséval, aki még ilyen kiélezett viszonyok közepette is képes elvonatkoztatni az utcai eseményektől, a fel-fellángoló érzelmektől, kirekeszteni a zajt, s a rendszerek azon jellemzőire figyelni, amelyek valóban és kizárólag meghatározó jegyei a szocializmusnak, illetve a kapitalizmusnak.

Minden egyes tanulmány hosszú értékelést érdemelne, s akit érdekelnek napjaink fejleményei, mélyedjen is el Kornai elemzéseiben. Érdemes, mert nemcsak közelebb kerülünk ahhoz, hogy megértsük a változások lényegét, hanem egyben példát kapunk, hogyan kell, lehet megközelíteni ezeket a kérdéseket. Minthogy a 180 oldalas tanulmánysorozat részletes bemutatására nem vállalkoznék, valamennyire önkényes alapon a Mit jelent a "rendszerváltás"? című írás alapján tennék kísérletet arra, hogy Kornai János gondolatmenetébe, módszerébe bepillantást adjak.

Mitől szocializmus a szocializmus, kapitalizmus a kapitalizmus, demokrácia a demokrácia, s rendszerváltás a rendszerváltás? Nos, Kornai professzor két megközelítést alkalmaz. Az egyik a pozitív, azaz annak vizsgálata, hogy milyen létező társadalmi képződmény nevezhető rendszernek, milyen változás nevezhető rendszerváltásnak. A másik a normatív, azaz milyen változásokat helyesel vagy ítél el az, aki a kérdésben állást foglal.

Melyek tehát a szükséges és elégséges feltételei annak, hogy egy adott országról megállapíthassuk, szocialista rendszert működtet? Három feltételt említ Kornai János. A köztulajdon domináns szerepe; a központi bürokratikus koordináció; a politikai hatalmat pedig egyeduralkodó jelleggel a marxista-leninista kommunista párt gyakorolja, amelynek célja a magántulajdonon és a piacon alapuló kapitalizmus felszámolása. Ettől persze még lehetett más Brezsnyev Szovjetuniója, mint Sztáliné, vagy Honecker NDK-ja, mint Pol Pot Kambodzsája.

Nézzük a kapitalizmus elsődleges, szükséges jegyeit. A magántulajdon dominál; a piac irányít; és nincs olyan politikai hatalom, amely ellenségesen állna szemben a kapitalizmussal, a magántulajdonnal és a piaccal. A demokrácia nem szükséges feltétele a kapitalizmusnak, a rendszer működhet zsarnoki struktúrában is.

A két rendszer jellegzetességeinek rögzítése után kijelenthető: a rendszerváltás akkor megy végbe, ha az elemzés tárgyát képező országról megállapítható, hogy benne már nem érvényesül a szocialista rendszer három elsődleges karakterisztikuma, de már érvényesül a kapitalista rendszeré. Kornai leszögezi: az Európai Unió tíz új posztszocialista tagállamában, köztük Magyarországon is lezajlott a rendszerváltás. Ezt az érvelését az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBRD) adataival is alátámasztja.

Rendszerváltásnál azonban sokkal több történt: az egyik zsarnoki rendszert nem egy másik zsarnokság váltotta fel, hanem a demokrácia. Pozitív megközelítésben és Kornai levezetésében "egy ország kormányzati formája akkor és csak akkor minősül demokráciának, ha a vezetőket jól definiált procedúra keretében választják ki". A pártok egymással versengnek, parlamenti szavazásokat tartanak, s akik veszítenek, átadják helyüket a győztesnek.

Ez a jellemzés nem tartalmazza, menynyire fejlett, érett egy demokrácia, milyen a kormányzás minősége, az ország alkotmányának szövege, s azt sem, vajon a vizsgált ország demokráciája stabil-e. Ez fontos kitétel, jól tükrözi a tudósi szemléletet, az elvonatkoztatás képességét, a lényeg megragadását. Ezen az alapon azonban bátran kijelenthető: Magyarországon demokrácia van.

Ezt követően Kornai bemutatja a kapitalizmust és a demokrácia fogadtatását - normatív megközelítésben. A nézetek három csoportját különbözteti meg. Az elsőbe azok tartoznak, akik a kapitalizmus híveiként a rendszer reformját szorgalmazzák. A következőbe a harmadik utat követelők, akik azonban nem mondják meg pontosan, mi is lenne az, s hova vezetne. A harmadikba az ambivalens populizmus hirdetőit sorolja, akik karvalytőkéről, luxusprofitról, bankárkormányról beszélnek. Mire gondolhatnak - kérdi önmagától Kornai -, vajon arra, hogy csak galamblelkű kapitalisták kaphatnak működési engedélyt, de karvalylelkűek nem, netán arra, hogy legyen profit, de ne legyen luxusprofit, működjék a kapitalista gazdaság, de bankok nélkül? Úgy véli, "ennek a retorikának nincs bátorsága ahhoz, hogy elvesse a kapitalizmust, és nincs kellő intellektuális ereje ahhoz, hogy a kapitalizmus megvalósítható és hasznos reformjait terjessze elő".

Elemzését ezt követően azon nézetekre terjeszti ki, amelyek kétségbe vonják, hogy volt rendszerváltás, összekeverik a pozitív és a normatív megközelítés elemeit. Milyen követeléseket hangoztatnak? Nincs rendszerváltás, amíg a régi rendszer káderei ülnek vezető pozíciókban, amíg a régi bűnök elkövetői meg nem lakolnak, amíg nincs új alkotmány, amíg nincs népszavazás a rendszer lényegéről, amíg vissza nem állnak az 1919 előtti határok, amíg az államforma nem a Szent Korona-tanon alapul. Ezekből kettőre tér ki Kornai, az elitcserére és az igazságtételre.

Felméréseket idézve azt írja, 2001-ben az új gazdasági elitnek alig több mint negyede volt a rendszerváltás előtt az MSZMP tagja. S hozzáteszi: ha felveszi a normatív megközelítés szemüvegét, sokszor elönti a düh, de a pozitív megközelítésből az következik: az elitcsere nem szükséges feltétele annak, hogy a rendszerváltást befejezettnek nyilvánítsuk. S ugyanez vonatkozik az igazságtételre is. Normatív szemüvegen keresztül másként látszik, mint pozitív okulárén át.

A nemzetközi összefüggésekre kitér itt is - mint a többi tanulmányban -, s felhívja a figyelmet arra, hogy a rendszerváltás úgy ment végbe, ahogy, ám ennek nagyon nagy hatása volt és lesz más országokra. Elsősorban talán Kínára, ahol a rendszerváltás még nem fejeződött be, s békésen zajlik, nem utolsósorban a kelet-európai példából is erőt merítve.

Az elmúlt 16 év lekezelő értékelése ellen ezzel az írással is tiltakozik Kornai János, s a tanulmánnyal igyekszik segíteni, hogy kiegyensúlyozottabban szemléljük az alapvető változásokat, s belássuk, a rendszerváltásnak és a demokráciának léteznek minimumfeltételei, amelyek védelmében igenis fel kell szólalni.