Mint a jó bor, egyre jobban beérnek - ez a címe a rendkívüli Stones-magazin előszavának, amit Hobo írt:

"Üdvözlőbeszédet is lehetne mondani a Rolling Stones érkezése alkalmából, ám ez megtörtént 1995 nyarán, amikor először jártak itt. (Mi lett volna ’65-ben, vagy ’76-ban?) Egy erre a célra felállított sátorban találkoztak a zenekar tagjai a gondosan kiválogatott nobilitásokkal. (Politikusok, bankárok, pár veterán zenész, köztük Presser, Freinreisz, Zorán és én.) Mulatságos volt nézni, ahogy a Három Gáborok (Demszky, Fodor, Kuncze) beszélgettek Jaggerrel. Vajon a protokolláris három perc alatt mire juthattak?

A zenekar minden tagja kezet fogott velünk, és amíg a Gáborok Micket tájékoztatták a magyar politikai elit valamiféle(?) progresszív elkötelezettségéről, sikerült Keithnek átadnom az 1982-ben megjelent Stones- könyvemet. Pár szót váltottunk is. Ezeket most közreadom.

Keith: –Te írtad ezt? – majd belenézett. – Miféle nyelv ez?

Hobo (kivételesen angolul, az akcentus leírhatatlan): – Hungarian. De a dalaidat én énekelem magyarul. (Arra nem emlékszem, hogy ezt hogyan sikerült kinyögnöm.)

Keith: – Lefordítottad őket? (Ekkor vettem észre, hogy ez felkeltette  érdeklődését. Ugyanis a nekem vállig érő rockrém nevetve elkezdte csapkodni a hátamat. Presser, mint megdöbbent mentőangyal, segítségnyújtásra készen, fuldokolt a nevetéstől.)

A Kövek kigurultak a sátorból, engem pedig a színpadra vittek, ahol az előzenekar, Takáts Tamás bandája játszott, és már többször szólítottak. A közönség egy része hangosan szidott, mert a Hobo Blues Band-et akarta látni. Lenyomtam a Mannish Boyt és a Tobacco Roadot, majd megkerestem az engem (akkor 32, ma már 44 éve) megillető helyemet a közönség sorai között.

Az ember gyermekként álmodik, később megpróbálja megvalósítani azokat. Nekem kissé későn sikerült mindez, 19 voltam, amikor először hallottam a Stones-t, 21 éves, amikor Mick Jagger akartam lenni,  s 31 éves, amikor először láttam őket. Ennek hatására hobbiból zenekart alapítottam 33 éves koromban, és azt hittem, én vagyok a magyar Mick Jagger. Magyarul énekeltem a számait, és utánoztam önfeledten. Nem számítottam sikerre, nem érdekelt, hogy néhány zenész kinevetett. (Máig így van.) A közönség azonnal elfogadta.

– Mivel szerettem a verseket, a fekete bluest, és saját gondolataim is voltak, az első saját dalommal (Othello blues ) más útra tértem. A Stones-dalok előadását, a szöveget értelmezve valósítottam meg. Ezek eltértek Jagger interpretációjától - Gimme Shelter, Sympathy For The Devil, Jumping Jack Flash, Midnight Rambler –, de máig műsorunk részei.

„Hűséges vagyok, hát nevetséges,
Az ismeretlen szövetséges”      

– írtam több mint húsz évvel később – Blues Jim Morrisonnak, 2001 – , és ez ma is így van. Tiszteletemet leróttam egy könyvvel (1982) és egy albummal (Kövek az útról, 1997). Első kislemezünkön is egy hálaadó imádság kapott helyet. (Rolling Stones blues, 1980).

Ha most lesz fogadás, arra már nem hívnak, nem is várom. Más idők járnak, más emberek tartják a markukat. De ott leszek a helyemen, az emberek, a családom és a barátok között, valahol hátul Angélával – nem azért ez a neve, mert a Stones dala is Angie!!! – és figyelem őket. Tapsolni sem szoktam, csak szívom magamba a zenét és az energiát, ami nem fogy. Meghajtom a fejem előttük, nyilván titokban elérzékenyülök – tudják, az ilyen romantikus vén marhák... – csodálva őket ezért a páratlan dologért, amit alkottak és alkotnak.

Visszatekintve a 31 év alatt látott 29 Rolling Stones-koncertre, azt mondhatom, hogy zenekarként, mint a jó bor, egyre jobban beérnek. Utolsó nagy slágerüket 1981-ben adták ki, Start Me Up a címe. Vagyis 26 éve koncerteznek lemezsiker nélkül a világban, teltházas stadionokban, bizonyítva, azt, hogy az élő zenét nem lehet kiirtani.

Az A Bigger Bang turné két előadását láttam eddig. Egyet 2005 őszén Philadelphiában, – Hála a Rock’n’Roll doktornak! –, egyet pedig tavaly Bécsben. Örömmel mondhatom, az utolsó kettő jobban tetszett, mint az előző négy sorozat bármelyik estje.

Most az Önök kezében van ez a kiadvány. Emléknek lehet csak jó. Hiszen már mindent megírtak róluk. Életrajzok, diszkográfiák, filmek, botrányok, nők, gyermekek, unokák.
De, hogy mi is a Rolling Stones, megfogalmazni nem lehet. Csak érezni, hallani, látni.

Tisztelettel Mindenkinek
Hobo
Piliscsaba, 2007. május 16."

A kettő híján százoldalas, gyönyörű kiállítású magazint Sebők János szerkesztette, akinek neve és főleg hozzáértése garancia a minőségi tartalomra, amely magáért beszél. Szerényi Gábor például arról ír, hogy mikor és mint volt ő egyszer Mick Jagger. Csontos Tibor a Rolling Stones budapesti koncertjét rendező cég igazgatóját interjúvolta meg a fellépés előzményeiről, részleteiről, a zenekar budapesti programjáról. Izgalmas cikk mutatja be a zenekart "üzemeltető" szórakoztatóipari világhatalmat, a Rolling Stones Incorporated-et; egy másik pedig az első, 1995-ös budapesti Stones-koncertet idézi fel. És persze szerepel a füzetben részletes diszkográfia, ki-kicsoda, számok, sztorik - és a leggyakrabban feltett kérdések + a gördülő válaszok.
A szöveget a nagy szeretettel és hozzáértéssel, több tízezer felvétel közül (Szabó Barnabás által) kiválogatott kiváló képanyag teszi teljessé - becsszó kihagyhatatlan!

The Rolling Stones - A Nagy Durranás című színes magazin címlapja