Életed legjobb gulyáslevese

Minden idők egyik legnépszerűbb hiphopzenekara, a Beastie Boys lép fel július 15-én az első alkalommal megrendezett Balaton Sound fesztiválon. Mindenki készüljön dzsesszes hangzásvilágra, ajánlja az egyik alapító, Mike D.

- A zenekar a kezdetekben a punk műfaját kultiválta, de viszonylag hamar átváltott a rapre. Gyorsan megunták.

- Azért hallgattam és játszottam punkot, mert ez volt az első zene, amelyről úgy éreztem, hogy nekem, illetve rólam szól. Ezért is kerülhetett egy időre a figyelmem középpontjába, sőt szenvedélyemmé vált. Később, amikor az első hiphopszámokat meghallottam a rádióban, újra hatalmába kerített ez az érzés.

- Első nagylemezük, a Licensed to Ill különös jelenség volt. Bár nem kedvelte a kritika, sőt a hiphoprajongók sem, mégis minden idők legnagyobb példányszámban eladott raplemeze lett.

- Súlyos drogok hatása alatt lehet! A hiphopközösség nagy rajongással fogadta az albumot. Ez a lemez átírta a műfaj játékszabályait, haver.

- Mégis stílust váltottak a következő lemezzel.

- A banda azt csinál, amit akar.

- Volt ebben szerepe az első kiadójukkal, Rick Rubinnal való botrányos szakításnak?

- Komoly vitáink voltak az arcszőrzet témakörében, meg persze másról is. De ezt inkább hagyjuk.

- Következő lemezeik, a Check Your Head és az Ill Communication esetében is váltottak. Mintha arra törekednének, hogy ne lehessen önöket egykönnyen beazonosítani.

- A folyamatos változás nálunk alap. Arra törekszünk, hogy mindig új törvényeket írjunk, újrafogalmazzuk a különböző stílusok, műfajok íratlan szabályait. Ez eddig mindig sikerült, és erre büszkék is vagyunk.

- Rendszeresen politizálnak. Számos művész kerüli ezt a fajta reflektorfényt.

- New Yorkban élünk. A mai vészjósló időkben tisztességtelen és álszent magatartás lenne, ha a fontos dolgokról hallgatnánk.

- A Beastie Boys 21 év alatt csupán hét albumot készített. Elég nyugis tempó.

- Mi vagyunk a világ leglustább emberei!

- És mit gondol az eddig hátrahagyott műfajokról?

- A hiphop folyamatosan változik és fejlődik, mi pedig mindig is szeretni fogjuk. A rock már nem érdekel. A slágerek pláne nem. A most megjelent, The Mix Up című albumunkon a soul és a dzsessz felé vettük az irányt.

- Mire számítsunk a balatoni koncertjükön?

- Olyan bulit nyomunk, amelyhez élete legjobb gulyáslevese mérhető csak!

A budapesti Sziget és a soproni VOLT Fesztivál után most egy balatoni helyszínnel bővül a Sziget-franchise: a Balaton Sound névre keresztelt rendezvényt Zamárdiban, a szabad strandon rendezik meg most hétvégén. A szervezők sokkal progresszívebb, haladóbb szellemű formációkat hívtak meg mind a hazai, mind a külföldi alkotók közül, mint általában. A fellépők kétharmada külföldi, a legnagyobb nagyszínpados világsztár a Beastie Boys mellett az elektronikus műfajban nyomuló Kruder & Dorfmeister páros, akik Zamárdi mellett csak Londonban lépnek fel idén nyáron. A komfortosabb műfajok kedvelőinek maga lehet a paradicsom a vízpartra épült terasz, ahol olyan nagy nevek is csatlakoznak a fellépőkhöz, mint a francia Nouvelle Vague, az osztrák Bauchklang vagy a Madrid de los Austrias. A hazaiak közül a Quimby, az Emil Rulez!, a Belga, a Hiperkarma és a Pannonia Allstars Ska Orchestra szerepel a nagyszínpados előadók között.

Beastie Boys: átírták a műfaj szabályait
Beastie Boys: átírták a műfaj szabályait
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.