Amatőr magyar állam
Durrell természetesen ezt védettségükkel, természetvédelmi oltalmukkal is indokolta, és intelmeivel elsősorban a gyermekekhez szólt.
Magyarországon a szabálysértési jog és a büntetőjog eleve lehetetlenné teszi, hogy a kiskorú gyermekből - illetve büntethetőségének kizártsága miatt a szülőjéből - amatőr természetbúvár váljék. Aki ugyanis védett vagy fokozottan védett állatot hatósági engedély nélkül tart a birtokában, természetkárosítást követ el, és az állat eszmei értékétől függ, hogy melyik eljárás indul ellene. Az esetek többségében - az állat szabadon engedése után - nem indul eljárás (az ügy bagatell cselekmény), kivéve ha egyértelmű az üzletszerű elkövetés, vagyis az amatőr természetbúvár a védett élőlényt értékesíti, és ebből rendszeresen hasznot szerez. A nemzetközi természetvédelmi jog esettára olyan magyar csemegékkel is gyarapodott már, mint a piacon lúdhúsként árult bütykös hattyú, vagy éppen a házi kacsa címkével ellátott védett réceféle. Nem lehet neheztelni a vásárlóra, amiért nem látja meg a különbséget, ha egyszer az állat-egészségügyi hatóság vagy a jegyzői apparátus (állatvédelmi hatóság) sem képes átlátni a pórul járt madár testén!
A "legértékesebb" állatvédelmi példákat mindig a települési önkormányzatok hatóságai produkálják. A víz nélküli műanyag ládában kiszenvedő halak ügyét két éve egy folyóparti város jegyzője nem tartotta állatkínzásnak, nem kívánta észlelni az általa ellenőrzött piacon ezt a jogellenes cselekményt, és eszébe sem jutott "újra" áttanulmányozni a kopoltyús lélegzés általános iskolai tananyagát. Amikor a halőrök megelégelték a jegyző tehetetlenségét, a halárus arcátlanságát, és feljelentést tettek, az ügyész azzal szüntette meg az eljárást, hogy a piacon árult halnak előbb-utóbb úgyis a serpenyő a végállomás, oly mindegy, hol, milyen körülmények között következik be a halála. Az ügy pikantériája, hogy a halak között védett faj egyede is volt, amit az ügyész nem ismert fel.
A hazai természetvédelmi jog rendje úgy van kitalálva, hogy amennyiben védett természeti értéket találtam, be kell jelentenem az illetékes természetvédelmi hatóságnak. A leglogikusabbnak tűnő megoldás azonban az, ha beviszem a legközelebbi állatorvoshoz vagy a jegyzőhöz - aki általában biztató szavak és hatalmas vállveregetések kíséretében adja vissza a sérült állatot, mert nem rendelkezik olyan listával, amely tartalmazza az adott faj sérült egyedeinek gondozására specializálódott és feljogosított társadalmi szervezeteket, alapítványokat. A védett és fokozottan védett fajokat csak megfelelő felsőfokú szakképesítéssel rendelkező személy, vagy ilyen személlyel jogviszonyban lévő, közérdekű tevékenységet folytató szervezet tarthatja a birtokában. Ahhoz azonban, hogy a nem amatőr természetvédelmi szakembert megtaláljuk, egy amatőr rendszeren kell keresztülvergődnünk: a magyar állam természetvédelmi jogi információs rendszerén. Amikor végre megcsípjük az illetékest, hamar megtanuljuk, hogy egyetlen természet- és állatvédelemmel foglalkozó hatóságot sem sürget határidő a magyar állam tulajdonát képező sérült, védett élőlény megmentésében. A bejelentéstől akár harminc nap is eltelhet érdemi ügyintézés nélkül. A lassú ügyintézést az orkánerejű szél miatt vezetéknek csapódott, elektromos égést szenvedett bagoly biztosan nem tudja kivárni.
A huszadik század második felétől vadászvágtában fejlődő magyar természetvédelem nem csinált politikát abból, hogy a Nyugaton született egyezményekhez igazodjék, csatlakozzék: felzárkózásunk példaértékűnek bizonyult. 1982. július 22-én, a ráckevei aratási szemlén Kádár János még azzal viccelődött, hogy gyerekkorában sündisznót evett. Ekkor már huszonegy napja hatályban volt az 1/1982. OKTH-rendelkezés, amely először nevezte meg eszmei értékkel párosítva a védett állatokat, közöttük az "ötszáz forintos" sünt. A politikus példabeszédének sikerült enyhítenie a jogszabály erkölcsi erejét. Néhány éve az ürgeevők esete borzolta fel a természetvédők kedélyeit, amikor is a védett élőlényeket saját fogyasztásra fogdosták össze szerencsétlen sorsú emberek. Ma már a megélhetési indok nem számít enyhítő körülménynek természetkárosítási ügyekben, és az elkövető azon védekezése sem, hogy nem tudott az állat védettségéről. Az állam hibájából hiányos állampolgári tudásanyag miatt gondatlanul elkövetett cselekmények szankcionálása viszont véleményem szerint a továbbiakban is csak egyetlen eredményt hozhat: a természet védelme iránti állampolgári elkötelezettség lazulását.A szerző állatvédelmi jogász
