Almuniát nem érdekelték Becsey vádjai

Bár szerda délután még jelen volt az Európai Parlament strasbourgi üléstermében, Becsey Zsolt fideszes képviselő késő este esedékes, neki szóló kérdését meg sem várta Joaquín Almunia pénzügyi EU-biztos. Hivatala sablonválaszát a külügyi biztos, Benita Ferrero-Waldner olvasta fel – spanyol kollégáját kabinetfőnöke mentette ki, Almunia elfoglaltságára hivatkozva.

Pedig Becsey - akinek az unió 2008-12-es statisztikai programjáról szóló jelentését csütörtökön fogadta el a strasbourgi plénum - nemcsak szakmai hibákkal, de politikailag is vádolja a hazájában szocialistaként befutott Almuniát. Szerinte a biztos és a magyar miniszterelnök összejátszott abban, hogy "Magyarországon 2004 óta folyamatosan több százalékpontos eltérés volt az ígért (államháztartási) eredmények és a később bevallott valóság között". Eközben az Európai Bizottságnál nem a piaci előrejelzéseket, "hanem a kormány megtévesztő megjegyzéseit figyelték". - Az elmúlt időszakban Görögországban és Magyarországon is a választásokat is befolyásoló adatmágia történt, amely később nemcsak súlyos korrekciókat követelt meg, de az EU-intézmények hitelét is aláásta - állítja a politikus, hozzátéve: ebből a bizottságnak is politikai konklúziókat kell levonnia, "hiszen ezekért a hiteltelenségekért az árat Magyarország lakossága fogja megfizetni". - A bizottságnál többszörös ellenőrzési mechanizmust alkalmaznak, de az Eurostat a tagállamoknak csak a statisztikai módszertanát ellenőrzi, nem a megküldött adatokat magukat - hangzott a válasz.

Kérdésünkre, miszerint mivel igazolja állítását, hogy a biztos és a magyar kormány között "súlyos politikai összejátszásra derült fény", Becsey az egyik példaként említette, hogy szakmailag nem lehet "elfeledkezni" a GDP két százalékára rúgó nagyvállalati adósságokról. Felvetésünkre, hogy a fideszes EP-képviselők megfogalmaztak-e vádat Almuniával szemben, amikor tavaly ősszel, Strasbourgban személyesen tárgyaltak vele, Becsey azt mondta: már nem emlékszik, hogy pontosan mi hangzott el, "de biztosan elé tártuk az őszödi beszédnek a rá vonatkozó részét."

(Brüsszel)

Joaquín Almunia
Joaquín Almunia
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.