"Félkarú" Pablo
A helyzet tehát az volt: ha Pablo Garcia a hálóba küldi a labdát, Uruguay a finalista. Ám a középpályás a bal oldali lécet találta el, és folytatódott az idegfeszítő menet a játékbarlangot idéző stadionban... Nem sokáig. Gilberto ugyanis a kapuba passzolt, Lugano lövését viszont Doni - aki már Forlan tizenegyesét is hárította - kivédte, így Brazília együttese a tizenegyedik nagy nemzetközi döntőjét játszhatja 1994 óta. (Az előző tíz közül hetet - két világbajnoki, három Copa- és két Konföderációs Kupa-csúcstalálkozót - megnyert.)
Dunga brazil szövetségi kapitány azt mondta a drámai meccs után: "Ahhoz, hogy győztes legyél, mindenekelőtt szenvedni kell megtanulnod." Ezzel hazájában aligha értenek egyet, és a mostani - jó néhány extraklasszisát nélkülöző - brazil csapat sem gyötrődve futballozott. Az első gólt príma kombináció előzte meg: Robinho finoman passzolt Julio Baptistához, akinek átadását Vagner Love elengedte, s bár a mögötte érkező Mineiro lövését Carini kapus kiütötte, a kipattanót Maicon, a támadó jobb-bekk a helyére tette (14. perc: 1-0). Ezután negyedórás szünetet kellett tartani, mert elromlott a világító-berendezések egyike, majd az egyébként jól védő, sőt utóbb hőssé váló Doninál volt áramszünet: a kapus Forlan elé paskolta a labdát, és a csatár egyenlített (1-1). Ám az uruguayiak még ki sem örülhették magukat igazán, amikor Maicon beívelését Julio Baptista közelről a hálóba továbbította (2-1).
A második félidő elején szintén a címvédő brazilok diktálták a sodró tempót, ám egy óra múltán tartani kezdték a labdát, abban a hiszemben, hogy már nyertek... De nem győztek, mert a 70. percben Forlan oldalra tartó fejese után Abreu becsúszva a bal kapufára küldte a labdát; az onnan Donira, majd a hálóba perdült (2-2).
A többit pedig elrendezte a sors...
A chilei szövetség húsz válogatott mérkőzéstől eltiltotta Contrerast, Naviát, Ormenót, Tellót, Valdiviát és Vargast, amiért a hat futballista átdorbézolt egy éjszakát a Copa America csoportmérkőzései után.
