Kofapanaszok Kispesten

Jelentős helypénzemelés borzolja a kispesti piacon árusítók kedélyét; e hónaptól a Kossuth téri piac régi részén - ez gyakorlatilag a zöldséges- standokat, valamint az Üllői út felőli helyiségeket jelenti - a duplájára emelkedtek a havi helyhasználati díjak. Egy árusítóhely négyzetméteréért korábban 937 forintot kértek a bérlőktől, most viszont 1860-at.

Több más díjtétel is emelkedett, így a raktárhelyiségek négyzetméteréért havonta 950 forintot kell fizetni a korábbi 685 helyett, az élelmiszer-árusítók úgynevezett asztalszerződési díja 8500-ról 11 ezer forintra emelkedett, és ezentúl fizetni kell a reklámtáblákért is, minden hónapban 1500 forintot négyzetméterenként.

E tarifaemelés csak azokat érinti, akiknek 1998-nál régebb óta van bérleti szerződésük, a többiek - értve ezalatt a Centrum Áruházhoz közel eső, nemrégiben épült piaci üzlethelyiségeket - helyhasználati díja évről évre a mindenkori infláció mértékével emelkedik. (Összehasonlításként: a piac "új" részén az üzlethelyiségek havi bérleti díja négyzetméterenként 5613 forint volt, júliustól pedig 5850 forintra emelkedett.)

A régi piac kereskedői hevesen tiltakoznak a tarifaemelés ellen, legutóbb a múlt héten egyeztettek a piacot üzemeltető önkormányzattal, valamint annak vagyonkezelő cégével, és tegnap is lett volna egy újabb forduló, de a nyári szabadságok miatt nem sikerült minden, az emelést bíráló kereskedőt összetrombitálni, így ők végül lemondták részvételüket. A felek várhatóan szeptemberig folytatják a megbeszéléseket.

A piaci bérleti díjak nem minden esetben emelkednek a kétszeresére, a július 1-jétől bevezetett tarifaemelés differenciált, és csak azokat a kereskedőket érinti, akik 1998-ban valamilyen okból nem újították meg a szerződéseiket - mondta lapunknak Vinczek György, a XIX. kerület alpolgármestere. Mint mondta, a díjemelésre - amely után a kispesti még így is az egyik legolcsóbb helypénzekkel működő fővárosi piac marad - azért volt szükség, hogy valamiből fedezzék a "régi" piac működtetését. Az üzemeltetési költségek ugyanis az elmúlt években mindig meghaladták a bérleti díjakból befolyt bevételeket. A díjemelés éppen olyan mértékű, hogy az önkormányzatnak - amelynek a piac fenntartása nem alapfeladata - legalább vesztesége ne legyen - hangsúlyozta Vinczek. Az alpolgármester kitért arra is, hogy a díjemelést vitató kereskedők a kispesti piacon árusítók - ez a hivatal szerint 110 bérleti szerződést takar - kisebbik részét, körülbelül egyharmadát teszik ki.

Akár bíróság előtt is hajlandóak megtámadni az elfogadhatatlan díjemelési döntést a kereskedők - mondta lapunknak a tiltakozók szószólója, Kisberk László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke. Mint mondta, legfeljebb 20-30 százalékos tarifaemelést tartanának elfogadhatónak, és azt is csak akkor, ha a befolyó pénzt a piac fejlesztésére fordítja a kerület. Szerinte az önkormányzat az elmúlt 13 évben nem törődött eléggé a régi piac karbantartásával, a bérlők a saját pénzükből kívülről és belülről is felújították bérleményeiket, ezért különösen nehezményezik a megduplázott bérleti díjakat. (S. G.)

Piaci bérleti díjak Budapesten*

Kispest, Kossuth tér

(régi piac)1860-2500 Ft

Kispest, Kossuth tér

(új piac) 3500-5850 Ft
Lehel tér 1830-6000 Ft
Pesterzsébet 1960-2700 Ft
Csepel 1112-3200 Ft

*havonta, négyzetméterre számítva

Az önkormányzat eddig nem sokat törődött a piaccal
Az önkormányzat eddig nem sokat törődött a piaccal
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.