Katonai bűncselekmény miatt indult nyomozás a Zsanett-ügyben

Katonai bűncselekmény, szolgálatban elkövetett kötelességszegés miatt indult nyomozás az ellen az öt rendőr ellen, akiket a Múzeum körúti erőszak miatt erőszakos közösüléssel és vesztegetéssel gyanúsítanak - erősítette meg az MTI-nek a Magyar Nemzet információját a Budapesti Katonai Ügyészség megbízott vezetője szerdán.

Hegedűs Antal az MTI azon kérdésére, hogy a katonai vétség miatt miért mintegy két hónappal a történtek után indult nyomozás a rendőrök ellen, azt mondta: a rendőrök parancsnoka júniusban fordult az ügyészséghez, miután felülvizsgálta az egész ügyet. Az iratok alapján észlelte, hogy a rendőrök május 4-én elhagyták a szolgálati  helyüket azt követően, hogy a 21 éves lány feljelentése szerint erőszakot követtek el vele szemben a Múzeum körútnál.

A parancsnok azért fordult a katonai ügyészséghez, mert ennek a  bűncselekménynek a nyomozására ez a testület jogosult - tette hozzá. Akkor is - mondta -, ha a katonai bűncselekményt, vagyis a szolgálati hely elhagyását megelőző, a Múzeum körúti erőszakhoz kapcsolódó más bűncselekmények gyanúja miatt a Budapesti Nyomozó  Ügyészség nyomoz.

Hegedűs Antal szólt arról is, hogy iratokat kértek be a Budapesti Nyomozó Ügyészségtől, s ebben az ügyben várhatóan az előírt két hónapon belül befejezik a nyomozást.

A katonai ügyészség által folytatott nyomozással párhuzamosan az  öt rendőr ellen jelenleg is tart a Budapesti Nyomozó Ügyészségen a Múzeum körúti erőszak miatt indult nyomozás, amely egy 21 éves lány feljelentése alapján indult. A sértett állítása szerint május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitték őt, ahol ketten nemi erőszakot követtek el vele szemben a három másik rendőr jelenlétében.

A Fővárosi Főügyészség május 17-én jelentette be, hogy az ügyben öt rendőrt gyanúsított meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség: két rendőrt erőszakos közösülés bűntettével és vesztegetéssel, három rendőrt pedig bűnsegédként elkövetett erőszakos közösülés bűntettével.

Az öt gyanúsítottat az ügyészség indítványára még május 19-én helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság, mert a bíróság úgy látta, hogy a gyanúsítottak a sértett befolyásolásával megnehezíthetik az eljárást. A meggyanúsított rendőrök szolgálati viszonyát felfüggesztették. Előzetes letartóztatásukat június 18-án  megszüntették.

A gyanúsítottak mindannyian a Rendészeti Biztonsági Szolgálat kötelékébe tartoznak, hárman zászlósok, vagyis régebben teljesítenek szolgálatot. Ketten a gyanúsítottak közül őrmesterek, vagyis három évnél kevesebb ideje szolgálnak.

A hatályos jogszabály szerint "kötelességszegés szolgálatban" vétséget az követ el, "aki őr-, ügyeleti vagy egyéb készenléti szolgálatban elalszik, szeszes italt fogyaszt, rendeltetési helyét  elhagyja, vagy a szolgálat ellátására vonatkozó rendelkezést más módon súlyosan megszegi". Ezért egy évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Elutasította az ügyészség azt az indítványt, hogy vizsgálják meg a sértett vendéghaját és azt vessék össze a rendőrök autójában talált hajszálakkal - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerdán. Morvai Attila az elutasító határozattal kapcsolatban kifejtette: az ügyészség szaktanácsadó véleményét kérte ki az indítvány miatt. A Semmelweis Egyetem Molekuláris Pathológia Laboratóriumának vezetője által elmondottak alapján az ügyészség úgy foglalt állást, hogy ez a vizsgálat nem vezetne eredményre, a póthaj mitokondriális vizsgálata felesleges, mert attól nem várható eredmény.

(forrás: MTI)

Tuza Péter védencét, E. Zsanettet kíséri a szembesítésre
Tuza Péter védencét, E. Zsanettet kíséri a szembesítésre
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.