Az Expander 2000 Kft. szervezi az augusztus 20-i ünnepet

Az Expander 2000 Kft. szervezi az augusztus 20-i ünnepségsorozatot, melynek lebonyolítására nettó 251 millió forintot szán a kormány - jelentette be Budai Bernadett keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormányszóvivő elmondta: az összeg tartalmazza a kommunikációs és reklámköltségeket. Mint hozzátette, a szervezőnek a biztonságos lebonyolítással kapcsolatban tervet kell készítenie, amelynek tartalmaznia kell a meteorológiai, egészségügyi biztonsági és helyszíni közlekedési tervet, így a rendezvények pontos helyszínrajzát, a megközelítési és a menekülési útvonalakat, továbbá a tömegközlekedési tervet.

A meteorológiai terv szerint a szervezők az Országos Meteorológiai Szolgálattól augusztus 10-től kezdve naponta 36 órára szóló előrejelzést, valamint középtávú, azaz hét napra szóló előrejelzést kapnak, illetve az események előtt-alatt - ha szükséges - folyamatos riasztást.

Az egészségügyi terv alapján húsz mentőautó folyamatosan készenlétben áll majd, emellett tizenöt mentőautó tartózkodik a helyszíneken.

Budai Bernadett kitért arra, hogy a szervező cégnek az idén nem ötven, hanem százmillió forintos felelősségbiztosítással, illetve a legszigorúbb biztonsági előírásoknak megfelelő TÜV-tanúsítvánnyal kell rendelkeznie.

A kormányszóvivő megismételte korábbi tájékoztatását, mely szerint egy kormányhatározat operatív törzset rendel a rendezvényért felelős operatív irányító mellé. A testület feladatai közé tartozik, hogy a biztonságos lebonyolítást elősegítse, egyeztesse az információkat a különböző szereplők között, és szükség esetén intézkedjen a rendezvény megszakításáról vagy elhalasztásáról.

Az operatív törzs tagjai: a Nemzetbiztonsági Hivatal, az Országos Rendőr-főkapitányság és a területileg illetékes főkapitányság, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és területi igazgatóságai, az Országos Mentőszolgálat, az Országos Meteorológiai Szolgálat és megyei, illetve fővárosi védelmi bizottságok intézkedési jogkörrel rendelkező képviselője.

 
(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.