A Fidesz azt várja Gyurcsánytól, reagáljon a Papp-jelentésre

A Fidesz szerint a miniszterelnöknek el kell számolnia az október 23-i eseményekkel kapcsolatos álláspontjával és tetteivel, miután a Papp-jelentés új színben tünteti fel a történteket - mondta Balog Zoltán, a parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnöke keddi sajtótájékoztatóján. Budai Bernadett kormányszóvivő szerint helytelen, ha valaki a Papp-jelentésből pártpolitikai következtetéseket akar levonni.

A politikus hangsúlyozta: a miniszterelnök korábban megdicsérte a rendőrség október 23-ával kapcsolatos tevékenységét, és kitüntetést is osztott, ugyanakkor a Papp-bizottság jelentése, és a korábbi ezzel kapcsolatos tanulmányok is azt támasztják alá, hogy nem lehet úgy hozzáállni a forró őszhöz, ahogyan Gyurcsány Ferenc és a kormány teszi.

Balog Zoltán úgy vélte: olyan óriási az ellentmondás a Papp-jelentés és a miniszterelnök álláspontja között, hogy azt valakinek át kell hidalnia, Gyurcsány Ferencnek ezért vissza kellene vonnia korábbi szavait, és el kellene ismernie, hogy tévedett, vagy tudatosan félretájékoztatta a közvéleményt. Megjegyezte: tart attól, hogy valójában ez utóbbi történt.

A fideszes politikus felidézte, hogy a kormányfő blogjában arról írt az október 23-i események kapcsán, hogy lenyűgözte az a szakszerűség, ahogyan a rendőrség megvédte őt, és azóta is "falaz" a jogszerűtlen rendőri intézkedéseknek. Balog Zoltán hozzátette: egyértelműen bizonyítást nyert az is, hogy Gyurcsány Ferenc az eseményeket megelőző napokban és utána is rendszeresen találkozott rendőri vezetőkkel, akiknek utasításokat adott, így személyi felelőssége is kikerülhetetlen.

Gyurcsány Ferencnek el kell számolnia azzal, amit október 23-a kapcsán tett és mondott - jelentette ki a politikus, aki szerint mára összeomlott az a "kártyavár", amit október 23-a köré akart építeni a kormány, elkendőzve, hogy politikai utasításra súlyos emberi jogi sérelmek történtek.

A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a Papp-jelentés rendőri szakszerűtlenségekről számolt be. Kiderült, hogy a rendőrség nem biztosította megfelelően a Fidesz Astoriánál tartott gyűlését, és a rendzavarókat nem tartotta távol a megemlékezőktől. Balog Zoltán utalt arra is, hogy már a Gönczöl-jelentés is súlyos megállapításokat tett a rendőrség szerepéről, a Morvai Krisztina-féle bizottság már nyilvánvalóan megállapította a miniszterelnök felelősségét, de a Amnesty International, a Freedom House és a Társaság a Szabadságjogokért Alapítvány is aggályokat fogalmazott meg jelentésében október 23-a kapcsán.

Budai Bernadett kormányszóvivő keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, helytelen, ha valaki a Papp-jelentésből pártpolitikai következtetéseket akar levonni. Hozzátette: éppen most zajlik a rendőrség átalakítása, reformja, ebben pedig mérföldkő a Papp-jelentés. A rendőrség új vezetőinek éppen a reform végrehajtása a célja - mondta Budai Bernadett.
(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.