Fehérítésben a kormány

A feketegazdaság visszaszorításában érdekelt állami szervezetek vezetőivel folytatott megbeszélést Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn. A találkozót követő sajtótájékoztatón a miniszterelnök 2010-ig a feketegazdaság további kifehérítését ígérte.

Ennek érdekében arra kérte a találkozón részt vevő Vám- és Pénzügyőrség, az APEH, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) vezetőit, hogy még július folyamán tegyenek javaslatot: milyen további erőforrásokra és szabályozási lépésekre van szerintük szükség.

Gyurcsány szerint a fekete- és szürkegazdaságban eltűnő jövedelmek miatt mintegy ezermilliárd forint adó- és járulékbevételtől esik el a költségvetés. Ez az összeg szerinte elegendő lenne a járulékterhek tíz százalékpontos csökkentéséhez, úgy, hogy mellette az általános forgalmi adó jelenlegi mértékét is mérsékelni lehetne. A kormányfő úgy vélte: "az elmúlt tizenhat-tizenhét évben most először van látható és érzékelhető eredménye a feketegazdaság elleni küzdelemnek". Példaként említette, hogy míg néhány éve a munkaügyi ellenőrzések során átlagosan tízezer feketefoglalkoztatottat találtak az ellenőrök, ez a szám tavaly 42 ezer volt, az idén várhatóan ötven-hatvanezer lesz.

- A kormány csak szavakban harcol a feketegazdaság ellen, tetteiben azonban éppen a annak malmára hajtja a vizet - fogalmazott Fidesz közleménye. Mádi László, a párt képviselője szerint a kormány megszorító gazdaságpolitikája helyett az adók és járulékok csökkentésére, a kis- és középvállalkozások támogatására, valamint "a gazdasági növekedés útjában álló akadályok" elhárítására van szükség.(B. Z.)

Psotta Tibor az OEP főigazgató-helyettese, Papp István az OMMF, Szikora János az APEH elnöke és a kormányfő. Szűkítik a feketegazdaságot
Psotta Tibor az OEP főigazgató-helyettese, Papp István az OMMF, Szikora János az APEH elnöke és a kormányfő. Szűkítik a feketegazdaságot
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.