Egyelőre nem lesznek ellen(rend)őrök

Egyelőre nem járnak majd párban a rendőrök és a BKV-ellenőrök. Bár a közlekedési társaság vezetőiben is felvetődött az ötlet, hogy más városokhoz hasonlóan hatósági támogatást kérjenek a bliccelők ellen, e lépésnek még nem jött el az ideje - tudtuk meg Regőczi Miklóstól, a BKV Zrt. szóvivőjétől.

Miskolcon a rengeteg nem fizető utas kiszűrése érdekében rendőrö segítik a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) ellenőreinek munkáját. Jegyeket, bérleteket az ellenőr kér, személyi igazolványt viszont már a járőr. A tapasztalatok szerint ugyanis a bliccelők pontosan tudják, hogy az ellenőrök nem hatósági személyek, így nem kötelezhetik a potyautasokat, hogy személyi okmányaikat átadják. Az MVK vezetői abban bíznak, hogy rendőri segédlettel mind több bliccelőn tudják behajtani a bírságot, valamint e szelíd ráhatással egyre több utazót vehetnek rá, hogy fizessenek a szolgáltatásért.

Regőczi Miklós elmondta, hogy szerencsére Budapesten még viszonylag kedvezőbb a helyzet, mint a borsodi megyeszékhelyen, ezért ilyen kényszerítő intézkedésre még nem szánták el magukat. Igaz, a BKV vezetői már megkezdték a tárgyalásokat a BRFK illetékeseivel, hogy megvizsgálják egy hasonló közös fellépés lehetőségét, a bevezetés konkrét időpontja azonban még kérdéses. Ha egyáltalán igénybe veszik a hatóság segítségét, az legkorábban ősztől képzelhető el. Bár kézenfekvő, hogy az ellenőrök szabadidős rendőr járőrökkel dolgoznának együtt, de akár a pénzügyőrség vagy a határőrség munkatársai is vállalkozhatnának e mellékes foglalkozásra. Ez a tevékenység ugyanis munkájukkal összeegyeztethető. Ezért több lehetőséget is fontolgatnak a BKV vezetői.

Az azonban már biztos, hogy az utasok és a BKV értékeinek biztonságára az eddigieknél is többet fordít majd a közlekedési cég. Pénteken jelent meg az a közbeszerzési pályázat, amelyre olyan őrző-védő vállalkozás jelentkezését várják, amely mindennap negyven munkatárssal, hétszáz forintos órabé-rért vállalná a földalatti vasút, a metró, valamint az éjszakai buszjáratok védelmét.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.