Ami Horn és az SZDSZ évtizedes viszonyát illeti, az a shakespeare-i "nem sok szeretetet vesztegettek egymásra" szindrómával írható le viszonylag precízen. Ma már inkább negatív módon kategorizálják egymást a felek, a fejlődési pálya a "tegnapi bizonytalan baráttól" a "holnapi biztos ellenség" felé visz. A sok tekintetben máris letompított, számos ponton be sem indított reformprogramot az SZDSZ Hornnak az MSZP baloldalán élvezett szellemi, vagy ma már inkább érzelmi befolyásától félti, nem is titkoltan. (Olykor hasonlóképp gondolkodhat Gyurcsány is, aki óvta pártját egy SZDSZ-es ellenségképtől.) Tény viszont, hogy Horn Gyula nem kérdőjelezte meg "a liberális polgári demokrácia alapértékeit", karhatalmista múltja dacára még 1956 harcainak akkor és ott tapasztalt fő, közös értékét: a nemzeti függetlenséget sem. (Híres vagy inkább hírhedt Welt-interjújában, amely utóbb az államfő hivatkozási alapja lett kitüntetése megtagadásához, a volt miniszterelnök az orosz függéstől való szabadulás első komoly kísérletének minősítette '56 októberét. Ezt is illik tudni.)

Ami pedig a szóban forgó "alapértékeket" illeti, ezek közül az emberi jogok köztudottan - és az SZDSZ által is vallottan - kitüntetett minőségűek. Nos, előre bocsátva azt, hogy régi tettek mai szavakat nem hitelesítenek, emlékeztetnem kell a tisztelt liberálisokat arra, hogy a németektől ma is körüludvarolt Horn az 1989 szeptemberi határnyitást az NDK kitoloncolási kérelmeivel szemben éppen hogy az emberi jogok tiszteletben tartásával indokolta. És ez tett volt, nem egy idős ember interjúszövege. Az "alapértékeknél" maradva: az, aki szándékosan illeszti a demokrácia elé a liberális jelzőt, nyilván tisztában van azzal, hogy a tolerancia - a másság, a más gondolkodás, a másfajta nézetek iránti türelem - a liberális magatartásról le nem választható. Úgy gondolom, hogy az a Horn Gyula, aki - saját sorsa okán és talán nem eléggé körültekintően - pozitív összefüggésben is fel tudja idézni az ötvenes évek első felét, a tiltakozás helyett érdemel némi toleranciát. Mert ő sok százezer, a koldusszegénységből jött munkás- és parasztfiatallal együtt a Rákosi-rendszertől kapott esélyt a tanulásra, a külföldi diplomaszerzésre. Igaz, a Rákosiék által kinevelt új értelmiség útjai elég hamar szétváltak, de ez önmagában nem hitelteleníti azt a magatartást, ha valaki történetesen némi hálát érez önnön fölemelkedéséért. A többség ma szégyellné ezt bevallani, Hornt más fából faragták, ő - Debreczeni József kifejezését idézve - ebben, de csakis ebben az értelemben "javíthatatlan kommunista".

Az SZDSZ-tolerancia - s nem kevésbé némi tapintat - képébe éppenséggel Horn is beleférne, beleférhetett volna.