Ennyi pénzt egyben még nem is láttam!
Évente 15-20 kamionnyi adománnyal - élelmiszerrel, ruhafélékkel - segíti a tatabányai Samaritanus Alapítvány azokat a rászorulókat, akiknek nehéz helyzetéről tudomást szerez. A tíz éve létrehozott civil szerveződés - amelynek tagjai eleinte Tatabánya-környékiek voltak, azóta azonban az ország több pontjáról is csatlakoztak hozzájuk segítők - számítógépes adatbázisában ötezer családot tart nyilván, amelyet időről időre támogat. Időközben a családsegítő szolgálatokkal is felvette a kapcsolatot, ahonnan rendszeresen jelzéseket kap, hová, kinek kellene sürgősen a segítség. Az alapítványiakat azonban - ahogyan egyre ismertebbek lesznek - személyesen is megszólítják.
- Jómagam a nyugdíjasokra igyekszem külön is figyelni, azokra az emberekre, akik megöregedve, egy egész élet munkája után sokszor méltánytalan körülmények között élnek - mondja Németh Attila, az alapítvány elnöke, aki a szerveződés összesen három főállású tagjának egyike. A többiek - huszonhárman - a szabadidejüket áldozzák a szervezésre, az utazásokra, a családlátogatásra, a kapcsolattartásra, az adományok eljuttatására.
- Tegnap este is egy nyugdíjas házaspárnál jártam. Ismerősöm hívta fel rájuk a figyelmemet, mert az idős emberek legtöbbje nem szól, nem kér, akkor sem, ha szüksége lenne segítségre. A nyolcvanhárom éves férfi, aki négy évtizeden keresztül rakodó volt egy cégnél, és hetvenhat éves felesége hetvenezer forintból élnek, ebból harminchatezer forint havonta a gyógyszerköltségük. Hazarohantam, összepakoltam lisztet, cukrot, élelmiszert, amit csak találtam. Olyan hálával fogadták, hogy majdnem elsírtam magam - meséli Németh Attila, aki a szervezett segítségnyújtással tizennyolc éve ismerkedett meg, miközben a barátai, ismerősei által összegyűjtött adományokkal telt kamionokat vitte át Erdélybe.
Szállítási vállalkozó volt különben, hetven alkalmazottat is foglalkoztatott. Ma már az alapítvány az élete, sőt a családjáé is. Két lánya közül - akik mindketten zenészek a tatabányai városi zenekarban, ezért lehet majd a Bakonybánkon rövidesen megnyíló gyermektáborban ingyenes a zenetanulás - az egyik öt, a másik hat nyelven beszél. Ők a tolmácsok - Németh Attila csak németül beszél. A bankban dolgozó feleség az alapítvány könyvelője. A támogatók legtöbbje külföldi: holland, német, svájci.
- Mindnyájukat baráti szálak révén sikerült az alapítvány mellé állítani - feleli Németh Attila arra a kérdésünkre, miképpen képesek ennyi tehetős, segítő szándékú emberre találni. Mindjárt el is meséli, hogyan lelt rá legfőbb támogatójukra, aki legutóbb a tábori épületek tízmilliós tetőszerkezetét állta.
- Hét évvel ezelőtt lerobbant egy holland turista autója Tatabánya felett, az autópályán. Hazatelefonált Hollandiába egy ismerősének, akiről tudta, hogy megfordult már ezen a vidéken. Az ismerős viszont tudta az én számomat, éjjel kettőkor meg is szólalt a telefonom. Kiszaladtam a helyszínre, láttam, hogy motorhiba miatt ez a család a két gyerekkel innen már nem tud továbbmenni. Meghívtam őket a házamba, aludjanak ott, másnap pedig megjavíttattam a kocsijukat. Amikor elbúcsúztunk, ez a lezser, szakállas, pipás holland azt mondta: ha Amszterdamban járok, feltétlenül keressem meg. Később, amikor erre sor került, meghívott egy étterembe, ahol távozáskor nem fizettünk. És nem fizettünk sem a szállodában, sem a benzinkútnál, sem a shopban. "Miért fizetnénk, hiszen ez mind az enyém!" - nevetett, amikor szóvá tettem, majd bemutatott egy áruház-tulajdonos barátjának, aki azóta ugyancsak alapítványunk támogatója.
Valahogy így alakulnak a Samaritanus megbecsült és szorgalmasan ápolt kapcsolatai. Az alapítvány egyik alapelve, hogy a pénzbeli segítség helyett inkább tárgyakban megtestesülő támogatást fogad el. Az adományozó nem eurót vagy csekket ad, hanem megveszi, amire épp szükség van: ruhát, lábbelit, élelmiszert - mikor mit. A gyermektáborba kamionszámra küldték a cserepet, a tetőanyagot, a csempét, sőt ideutaztak, és kétkezi munkával is rengeteget segítettek - meséli Németh Attila.
A konyhát például úgy sikerült felszerelni, berendezni, hogy egy magyar vállalkozó azt mondta: 25 millió forintért megcsinálja.
- Én ennyi pénzt egyben még nem is láttam! - kapott a fejéhez Németh Attila, s amikor erről egy holland étterem-tulajdonos tudomást szerzett, azt üzente: lecseréli konyhája négyéves berendezését, majd vesz helyette másikat, a régit pedig elküldi a táborba, építsék be. Így is történt.
Német üzletemberek tíz faházat küldtek. Tíz kőház ugyancsak a támogatók jóvoltából épülhetett fel. A tábor megnyitását július 20-ra tervezik. Árva gyerekek, nagy családok váltják benne egymást tíznapos turnusokban - olyanok, akik Németh Attila szerint máskülönben soha nem nyaralhatnának, s olyanok, akik már öt évvel ezelőtt is boldogan jöttek Bakonybánkra, pedig akkor még teljesen nomád körülmények között fogadták őket.
Major László bakonybánki polgármester - aki elégedetten konstatálja, hogy egyébként is kezd megélénkülni errefelé a turistaforgalom, noha a gyönyörű tájon kívül egyelőre sajnos semmi mással nem tudnak szolgálni - abban bízik, hogy a tábor a település ismertségének és fejlődésének is hasznára lesz. Németh Attila megerősíti: a tábori szezon és a jövőre tervezett erdei iskola foglalkozásain kívül a turistáknak is adnak majd helyet, s gondoltak egy vendégszállás kialakítására azoknak a támogatóknak a számára, akik saját szemükkel szeretnék látni, mit eredményez a segítségük.
Németh Attilától megtudtuk: a tábor átadása után az alapítvány hozzáfog Tatabányán egy ezer négyzetméteres csarnok építéséhez. A gyarapodó adományoknak, a szállító kamionoknak egyre több hely kell, csarnokot bérelni pedig drága dolog.
