Elutasították a csendőrök által megkínzott nő LB elleni keresetét

Elutasította a második világháborúban csendőrök által megkínzott antifasiszta ellenálló Legfelsőbb Bíróság (LB) elleni keresetét a Fővárosi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében hétfőn.

A 87 éves Pintér Mariann azért perelte be az LB-t, mert tavaly március 6-án megsemmisítették Kristóf László csendőrnyomozó 1959-ben született halálos ítéletét. Kristóf Lászlót és két társát Ságvári Endre illegális kommunista, antifasiszta ellenálló 1944. július 27-én Budapesten tűzharcban történt megölése, továbbá négy személy 1944 nyarán történt megkínzása miatt háborús bűntettben mondták ki bűnösnek, a halálos ítéletet pedig végre is hajtották.

Az LB 1959-es ítéletet megsemmisítő tavalyi határozatában kimondta, hogy Kristóf László nem követett el háborús bűntettet. Ez viszont a még életben lévő egyik megkínzott, Pintér Mariann szerint személyiségi jogait sértette és ezért pert indított az LB ellen.

Jogi képviselője a hétfői tárgyaláson úgy fogalmazott: az asszonyt akkor, amikor a csendőrök megkínozták, egész életére kiható sérelem érte, melynek egyedüli jóvátétele az elkövető halálos ítélete volt. Annak megsemmisítése óta pedig "szinte élni se tud". A Fővárosi Bíróság első fokú ítélete szerint az asszonynak joga volt perelni a történtek miatt és általában az LB ellen lehet pert indítani, ám a konkrét ügyben a személyiségi jogi jogsértés nem történt meg.

Az LB ugyanis nem vitatta, hogy bántalmazták az asszonyt és ezzel sérelmet okoztak neki, ahhoz viszont joga volt a bíróságnak, hogy a történteket tavaly a felülvizsgálati eljárásban másként minősítse, mint ahogy azt az 1959-ben eljáró bíróság tette.

A felperes egyik jogi képviselője, dr. Kende Péter újságíró az első fokú ítélet kihirdetését követően újságírói kérdésre elmondta, hogy fellebbeznek a döntés ellen, így a csendőrök által megkínzott asszony LB ellen indított személyiségi jogi pere másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.