Ügyészségi harc a fogyasztókért

A biztosító nem mondhatja az ellopott autó tulajdonosának, hogy kárát csak a nyomozás befejezése után rendezi - mondta ki nemrég a bíróság az ügyészség fellépése nyomán. Az ügyészség most - a fogyasztók érdekében - az életjáradéki szerződések feltételeit vizsgálja.

Az ügyészség nemcsak a büntetőjog eszközeivel léphet fel, ha a fogyasztóvédelem terén szabálytalanságokat észlel, de polgári pereket is indíthat a gyengébb pozícióban lévő fogyasztók érdekében. Közérdekű keresettel támadhatja meg a fogyasztói szerződések tisztességtelen általános szerződési feltételeit, vagy pert indíthat az ügyfeleknek okozott - sokakat érintő vagy jelentős - hátrányok miatt. Teheti ezt még akkor is, ha a fogyasztó, akit sérelem ért, nem azonosítható pontosan - fogalmazott Bonomi Nóra Katalin, a legfőbb ügyész magán- és közigazgatási jogi helyettese.

- A cégek saját érdekeik védelmére, kockázataik csökkentésére gondosan kidolgozzák a fogyasztói szerződések részletszabályait, amelyek sokszor nehezen érthetőek a jogot nem ismerők számára. Ráadásul a saját túlbiztosításukkal nemegyszer a fogyasztókat hozzák hátrányos, kiszolgáltatott helyzetbe. Az ügyészség ezért egyre több pert indít az általános szerződési feltételeket kifogásolva - tudtuk meg Bonomi Nóra Katalintól.

Az ítélőtábla a közelmúltban például jogerősen megállapította a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség keresete nyomán: tisztességtelen a perbe fogott ingatlanforgalmazó kft. azon kikötése, hogy a megbízás ideje alatt akkor is jár számára a jutalék, ha a vevőt nem ő közvetítette.

A Fővárosi Főügyészség az egyik pénzintézet ellen nyújtott be közérdekű keresetet. Ebben azoknak a szerződéseknek a feltételeit támadta meg, amelyeket a bank a gépkocsivásárlások finanszírozására alkalmazott. A jogerős bírói ítélet szerint érvénytelen a pénzintézet kikötése, miszerint joga van azonnali hatállyal felmondani a szerződést, ha a kölcsön visszafizetését veszélyeztetve látja. A legfőbb ügyész helyettese szerint külön is említést érdemel az ügyészségnek az OTP Garancia Biztosító ellen indított pere. Ebben a Legfelsőbb Bíróság kimondta: a biztosító nem mondhatja azt az ellopott autó tulajdonosának, hogy kárát csak a rendőrségi nyomozás befejezése után rendezi.

- A Legfőbb Ügyészség - az állampolgári jogok országgyűlési biztosának felkérésére - jelenleg két cég életjáradéki programmal kapcsolatos szerződési feltételeit vizsgálja. Az ombudsmani megkeresés szerint a járadékot igénybe vevő idős emberek a szolgáltató pénzügyi nehézségei, avagy felszámolása esetén nem kaphatják vissza az ingatlanjuk tulajdonjogát, ugyanakkor a vis maior körének indokolatlan kiszélesítésével a szolgáltató mentesülhet a szerződési kötelezettségei teljesítése alól. Kérdés, hogy a vizsgált cégekkel szerződő idős emberek ebben az esetben képesek lesznek-e egy hosszadalmas jogvita lefolytatására, a szükséges anyagi háttérről nem is beszélve - mondta Bonomi Nóra Katalin.

- Az ügyészség számos pert indított a fogyasztóvédelmi törvény alapján multinacionális áruházláncok tagjai, illetve nagyobb hazai vállalkozók ellen. A kereskedők leggyakrabban az áruk címkézésére, a használati és a kezelési útmutatókra, az áru forgalomba hozatalára, avagy a fogyasztók megkárosítására vonatkozó tilalmakat sértik meg. Az életveszélyes elektronikai és híradástechnikai termékeket árusítókkal szembeni perekben a bíróságok a jogszabálysértés megállapítása mellett arról is rendelkeztek, hogy a cégek kötelesek az ilyen termékek vételárát visszafizetni.

Fogyasztóvédelmi keresettel élt az ügyészség egy alapítvány ellen is, amelyik "életjáradéki szerződés"-nek nevezett megállapodásokat kötött magánszemélyekkel. E szerint a magánszemély 5-20 év alatt meghatározott összegű támogatást nyújt az alapítványnak, amely a lejáratot követően évi fix összegű életjáradékot biztosít a szerződő félnek élete végéig. Az ügyészség szerint ezek a szerződések jogszabályba ütköznek és semmisek, ráadásul biztosítási tevékenységet kizárólag a PSZÁF engedélyével lehet végezni. A bíróság - helyt adva az ügyészi kérelemnek - a szerződések semmisségének megállapításán túl a befizetett összegek és annak kamatai megtérítésére kötelezte az alapítványt. Az ügyben egyébként büntetőeljárás is folyt. Nemrégiben pedig egy vízmű ellen indított pert az ügyészség, mert a cég több ezer lejárt hitelesítésű mérőóra alapján számlázta ki az ügyfeleknek a vízdíjat.

Otthon, biztonságban - az ombudsman javasolta az életjáradék-szerződések vizsgálatát
Otthon, biztonságban - az ombudsman javasolta az életjáradék-szerződések vizsgálatát
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.