Gumilövedékek, nem a katalógusból

Aggályok ugyan nem merültek föl a rendőrök gumilövedék-használatával kapcsolatban, mégis vizsgálatot rendelt el az országos rendőrfőkapitány. Az ORFK tájékoztatást kér a Budapesti Nyomozó Ügyészségtől is. Minderről Szabadfi Árpád, az országos rendőrfőkapitány általános helyettese tájékoztatta lapunkat, azt követően, hogy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) azt állította csütörtökön: egyes vadászfegyverek és lőszerek esetében elmaradt a kötelező rendszeresítési eljárás, így az eszközök kipróbálása is, s a rendőröket nem képezték ki a később beszerzett és nagyobb hatású lövedékek alkalmazására.

A TASZ állításaira reagálva, a tábornok sietett leszögezni: Nem igaz, hogy a rendőrség tavaly október 23-án törvénytelenül használt volna fegyvereket és gumilövedékeket. A zavargások idején használt fegyvereket és gumilövedékeket a rendőrség 1987-1988-ban vásárolta, s akkor nem kellett a rendszeresítési eljárást lefolytatni - mondta. A rendszeresítésről először egy 1993-as belügyminiszteri utasítás rendelkezett, ám a már használatban levő eszközök esetében nem írt elő ilyen eljárást, s ez a "felmentés" a későbbi, 2002-es miniszteri utasításban is megmaradt. Így a tavaly ősszel bevetett eszközök alkalmazása - a tábornok szerint - jogilag semmiképpen nem kifogásolható.

Azt illetően, hogy mi kifogásolható és mi nem, eligazítást nyújthat a TASZ által képviselt, a rendőrök lövedékétől megsérült vállalkozó ügyében indult nyomozás egyik dokumentuma, Sipos Gyula dandártábornok levele Konkoly Csabához, a Budapesti Nyomozó Ügyészség vezetőhelyetteséhez. E szerint, a 2006. október 23-án használt 12/70 kaliberű IZS-27-E és Bajkal MC-21 típusú sörétes vadászfegyverek rendszerbe vételi javaslatát az igazságügyi és rendészeti miniszter 2006. december 6-án hagyta jóvá.

Szabadfi Árpád azt is igyekezett cáfolni, hogy a Rebisz-eseket a zavargáson bevetetteknél gyengébb lőszerek használatára képezték volna ki. - A tömegoszlatásban részt vevő rendőröket valamennyi használatban levő felszerelés alkalmazására felkészítették - hangsúlyozta. Azt viszont nem cáfolta, hogy a Rebisz állományának zöme csak a gyakorlatokon találkozott ilyen eszközzel. Ez ugyanakkor szerinte nem lehet ok arra, hogy "az emberek felkészültségét kétségbe vonják".

Ami az "emberek felkészültségét" illeti, álljon itt egy újabb dokumentum részlete. A rendőrök által bevetett eszközökről készült fegyverszakértői véleményben például azt olvashatjuk: "A Rebisz beosztottait egy régi katalógusban található, már nem gyártott töltények hatásadatai alapján oktatták. A vizsgálatra átadott töltények lövedékei lényegesen nagyobb sebességűek, sokkal nagyobb energiájúak, tehát lényegesen veszélyesebbek is, nagyobb a sérülésokozó képességük." Kiderül továbbá, hogy a rendőrök nemcsak a nyolcvanas években gyártott töltényekkel lőttek, mint ahogy azt Szabadfi Árpád állítja, hanem 2001-ben, 2005-ben, illetve 2006-ban készült - az elődeiknél jóval erősebb - lőszerekkel is.

Demonstráció a rendőri erőszak ellen 2006. november 3-án. - 2007-ben ünnepeljük meg a forradalom fél évszázados évfordulóját - jelentette be tegnap Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő -, mert a hatalom "vérbe fojtotta&
Demonstráció a rendőri erőszak ellen 2006. november 3-án. - 2007-ben ünnepeljük meg a forradalom fél évszázados évfordulóját - jelentette be tegnap Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő -, mert a hatalom "vérbe fojtotta&
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.