Hét csoda, hét év: talán már csak egy hétfejű sárkány kellene, hogy igazán meseszerűvé váljék a svájci üzletember, Bernard Weber világméretű játéka. Mindenesetre még az elhúzódó csodáknak is végük lesz egyszer, így aztán ma végre kiderül: internetes szavazatzuhatagukkal melyik hét építményt választották meg a föld - bekábelezett - lakói a világ új hét csodájának.

A reneszánsz embernek is mondható svájci - aki egyszerre filmproducer, múzeumi kurátor, felfedező és repülő - még 1999-ben hozott létre egy alapítványt, amely a világméretű szavazást volt hivatott lebonyolítani. Első körben a jelöléseket várták: be is futott vagy kétszáz nomináció. Közülük 77-re lehetett aztán voksolni, egészen 2005 utolsó napjáig. Itt azonban már nem pusztán az egyszerű többség döntött, hanem a hozzáértő zsűri szava is: az UNESCO volt vezetője, Federico Mayor vezetésével felállt grémium, amely 2006. január elsején megnevezte a 21. valóban csodaesélyes építményt. Az elmúlt másfél évben már csak rájuk lehetett voksolni. Most pedig elérkeztünk végre a finisbe - nincs más hátra, mint a hét csoda megnevezése.

Habár a versengés óhatatlanul igazságtalan eredményt fog hozni - hogy is lehetne megmondani, a világ temérdek építménye közül melyik a legnagyszerűbb vagy épp a legszebb? - az emberek játékos kedvét igazolja, hogy mindmáig több mint húszmillió szavazat érkezett az alapítvány központjába. És persze az is tény, hogy a "hét csoda" címe legfeljebb turisztikai szlogennek lesz jó, gyakorlati jelentőségét kár is keresni. A világ épített öröksége fölött továbbra is a világörökség szervezete őrködik majd, nem valamiféle új csodahatóság...

A várományosi listán természetesen szerepel az ókori világ, pontosabban az időszámításunk körüli évszázadok Mediterráneumának hét csodája közül az az egy, amely máig fennmaradt: a gízai piramisok csoportja. Egyébként is úgy tűnik, hogy a bírálók inkább a régiséget, a történelmi jelentőséget tartották a csoda mivolt első számú kritériumának, sőt az is sejthető, hogy igyekeztek igazságosan elosztani a lehetőséget a földrészek között. Így aztán ma csodává válhat a kínai nagy fal, az indiai Tádzs Mahal és a kambodzsai Angkor Vat csakúgy, mint a jordániai Petra sziklavárosa, a Húsvét-szigetek szobrai, Machu Picchu rejtélyes városa, Chichen Itza piramisai vagy épp az Akropolisz és a római Colosseum. A multikulti jelleget fokozza, hogy csodajelölt volt az isztambuli Hagia Szophia, a Vörös teret uraló Vaszilij Blazsennij-székesegyház, de a kiotói Kiyomizu-templom és a riói óriás Jézus-szobor is. Afrika Timbuktu városával képviselteti magát, Közép-Európa pedig a bajorországi, kissé pszichedelikus, de roppant romantikus Neuschwanstein-kastéllyal. Anglia Stonehenge-dzsel indul, Spanyolország az Alhambrával, de olyan szimbolikus művek is fölkerültek a listára, mint az Eiffel-torony vagy a New York-i Szabadságszobor. Az egyetlen valóban modern építészeti alkotás a sydney-i Operaház, de hát Ausztráliából nehéz is lett volna mást nevezni.

No nem mintha a zsűri óvó figyelme nélkül a spontán szavazás ettől nagyon eltérő élbolyt eredményezett volna. Nagy vesztesnek tulajdonképpen csak a 21-ből kieső pisai ferde torony, a tibeti Potala-palota vagy a franciaországi Versailles mondható. Igaz, a zsűri attól a lehetőségtől is megfosztott minket, hogy a modern építészet olyan emblematikus emlékeire is szavazhassunk, mint Gaudí Sagrada Familiája vagy a San Franciscó-i Golden Gate híd. Az értő bírálók ráadásul nekünk, magyaroknak is csalódást okoztak, hiszen míg a 34. és 35. helyről döntőssé emelték Neuschwansteint és Stonehenge-et, a 33. helyig jutó budapesti Parlament nem kapott esélyt a végső megmérettetésre.