Eladtátok a hazánkat, rohadt eszdéesz, takarodjatok innét Izraelbe, hazug rádió, rendszerváltást akarunk – csak néhány példa a nyomdafestéket jobban tűrők közül, szemelvényként, felidézendő a Klubrádió debreceni fogadtatásának üvöltő oldalát.

Árpádsávos zászlók alatt a melegtől és a gyűlölettől kivörösödött, eltorzult arcok. Árad a szenny, a mocsok. Az ordításuktól nem lehet a szabadtéren tovább folytatni az adást, beszélgetni pedig nem hajlandóak, érvelés részükről-számukra szóba sem jöhet. Ez az egyik szélsőség.

Békés beszélgetés élő adásban Debrecen polgármesterével és ellenzékével. A város eredményei, fejlődése. Betelefonáló hallgató, Kósa „helyre teszi” a repülőtér-problémát, a Népszabadság helyi tudósítója, Kácsor Zsolt korrupciós ügyeket feszeget, a pártalelnök visszautasítja.

Hamar elszalad az egy óra, búcsú, kézfogás, apró ajándék a vendéglátó Klubrádiótól. Ez volna a másik szélsőség – Kósa Lajos szerint.

A huszonöt-harminc ember rendben, mondhatnánk, néma áhítatban, a fentiekben már idézett „gondolataikat” csak (fél)cédulákon felmutatva hallgatja polgármesterét.

Kósa távozását követően szinte azonnal bontanak zászlót, szörnyű időkre emlékeztető üvöltésbe kezdenek. Egyikkel-másikkal szóba elegyedve kiderül, fogalmuk sincs, milyen rádió ellen tüntetnek, hol lehet azt fogni, milyen műsorai vannak. Csak azt hallották, ez egy szocialista–liberális–zsidó médium.

Legyünk jóhiszeműek Kósával szemben, tételezzük fel, ő sem hallgatta még a Klubrádiót, ezért nem tudja, olyan kereskedelmi adóról van szó, amelyik lehetőséget ad közszereplőnek és civilnek, pártállástól és világnézettől függetlenül, hogy közzétegye véleményét akár a közvéleményt már foglalkoztató, akár az általa fontosnak tartott kérdésekről.

Ha ismerné a Klubrádió imént jellemzett ars poeticáját, bizonyára nem nyilatkozná, hogy sem azzal, sem a szerkesztési elvekkel nem ért egyet. A demonstrálók jelszavait viszont jól ismeri, azokat nem utasítja el, csak a módszerrel nem ért egyet…

A Klubrádió teret ad a különböző világnézeti alapokon, változatos értékrendek mentén megfogalmazott véleményeknek, ízléstől, pártpreferenciától függetlenül. Ahogyan ez a politikai liberalizmus alapján működő fejlett polgári demokráciákban természetes. Európában. „Csak” az alapvető humanista értékeknek kell megfelelni, ami döntően sikerül is, kockázatot csupán az ismeretlen betelefonáló jelent. 

Aki úgy gondolja, csak az a kiegyensúlyozott médium, amelyik kizárólag őt, de őt kizárólag dicséri, ellenfeleit és csakis ellenfeleit szapulja, szavaktól, tettektől függetlenül, az egyedül diktatúrában elégülhet ki, feltéve, hogy ő van hatalmon.

Kis diktatúra – kis kielégülés, nagy diktatúra – még kevesebbek öröme.

A náci eszmék és jelképek megjelenését a mérleg egyik serpenyőjébe helyezni, a Fideszt (is) bíráló médiumot a másikba, és ezt tekinteni „új egyensúlynak”, ez nem eredményez mást, mint az előbbiek legitimálását, szalonképessé, a comme il faut részévé tételét. Hiszen hogyan lehetne a rasszista, gyűlölködő stb. magatartást elegendő hatékonysággal kívül helyezni az elfogadható viselkedési normákon, például az iskolai nevelés során, ha az egyik meghatározó politikai erő nemcsak kivetnivalót nem talál benne, de még a támogatását is elfogadja.

Chirac visszautasította Le Pen támogatását, a francia szocialisták inkább szavaztak az általuk távolról sem szimpatikus jelöltre, mert nem akarták a hatalom közelébe engedni a szélsőjobboldalt. De nemcsak Chiracra, Merkelre is nyugodtan adhatta a szociáldemokraták teljesítményével elégedetlen baloldali szavazó a voksát, nem kellett attól tartania, a győztes majd előbb-utóbb megfizeti az árat a szélsőjobb támogatásáért.

Feltételezem, nemcsak azért, mert ilyen politikával ott is csak veszteni lehet, ahogy Magyarországon is, immár kétszer, hanem mert a demokrata lényegéből következik a mocsok teljes és következetes elutasítása.

Kísérletet tesznek egy rádió elhallgattatására, egy operatőrt inzultálnak, egy újságírót megütnek egy (árpádsávos) zászló rúdjával – „semmi extra nem történt”? Szerencsére ez csak egy vélemény – aminek akkor is helyt kellene adni, ha nem Kósa Lajosé volna –, mert ha több lenne annál, és az ilyen események nem számítanának különlegesnek, az olyan világot jelentene, amilyet már kipróbált ez az ország, amelyiknek a visszatértét a debreceni polgármester sem óhajthatja.

Néhány járókelő kifejezte az ordítozók miatt keletkezett szégyenérzetét, mondván, ez nem Debrecen része, nem ilyen a városuk. A demonstrálókhoz – nevezzük őket az egyszerűség kedvéért így – négyórás aktivitásuk során a remek időjárás és a kiváló helyszín ellenére senki sem csatlakozott. Ebben a vonatkozásban tehát örömmel mondhatjuk, semmi extra nem történt

A szerző a Klubrádió elnöke