Mr. Apple titkos naplója

"Steven Jobs titkos naplója" néven több mint egy éve fut a világhálón egy blog, amelynek szerzője saját állításával ellentétben nem azonos az Apple Computert alapító Steven Jobs-szal, de meglepően sokat tud mind a cégvezetés belső ügyeiről, mind pedig a vezérigazgatóról.

Steven Jobs, az Apple informatikai cég vezérigazgatója 1976-ban Steve Wozniakkal és Ronald Wayne-nel közösen alapította az Apple Computert.

A neki tulajdonított blogban "Jobs" azt írja magáról: „Szeretem a gyönyörű tárgyakat. Szeretem elkészíteni őket. A negatív emberek elszomorítanak.” Kedvenc filmjeiként, pedig - miért is ne - a Pixar Animation Studios animációs mesefilmjeit jelölte meg.

Jobs 1986-ban vásárolta fel a Pixart, ettől fogva ő volt a cég elnök-vezérigazgatója. 2006-ban a Pixar feletti tulajdoni jogáért cserébe részvényeket kapott a Walt Disney Company-ben, ezzel ő lett a Disney legnagyobb egyéni részvényese.

A blogger vállalkozása a jelek szerint nagy sikerré vált a blogpiacon, hiszen a bejegyzéssorozatot csupán az adatlapja látogatottságából ítélve legalább 70000 látogató tekintette meg.

Nem én vagyok az ál-Steve

A Der Spiegel mélyreható vizsgálatnak vetette alá a "The secret diary of Steven Jobs”-ot. A július 5-én megjelent Konrad Lischka-cikk „Hasonmás-blog”-ként nevezte el. Lischka jellemzése szerint a hamis Steve sokkal viccesebb, mint az eredeti. Az "ál-Jobs" előző év augusztusától 1229 blogbejegyzést produkált.

Bill Gates minden gyanúsítgatást tréfásan megcáfolt, miszerint köze van a bloghoz: „Először is meg kell állapítanom, hogy nem én vagyok az ál-Steve” – nyilatkozta az „All things Digital” májusi konferencián.

A szerző valószínűleg testközelből ismeri az Apple belső ügyeit, amit rengeteg valóságos adat támaszt alá. Például elmeséli, hogyan zajlott egy találkozás az IBM és az Apple között.

Vajon ki áll a fals blog mögött?

Amerikai magazinok és technikai blogok sokat spekuláltak rajta, hogy vajon ki bújhat meg a név mögött. Elsőként Leander Kahney újságíró neve merült fel, mivel jól ismeri az Apple-t és vezető szerkesztő a „Wired” című szakmai lapnál. De ezt az állítást két hét múlva a „Valleywag” szakmai blogban vissza is vonták.

A „Forbes” szerint profi írót rejt az álnév, talán a cég egy magas beosztású dolgozóját; esetleg a szerző egyáltalán nem lakik Silicon Valley-ben, mitöbb, elképzelhető, hogy nem is amerikai. Emellett az érv mellett szól, hogy az álíró első bejegyzéseit kaliforniai idő szerint hajnali öt órakor ejtette meg. Európában ilyen tájban már javában délután van. Másrészt alátámasztja ezt a feltételezést az is, hogy gyakran használ olyan szlenget, mint például a brit „chav”, azaz csávó.

A Spiegelnek sikerült az íróval emailen mininterjút készíteni, amiben olyan kérdéseket feszegettek, hogy mit lát maga előtt, amikor feltekint az íróasztaláról, és tulajdonképpen, ki is ő, a rejtélyes szerző. Az utóbbi kérdésre elsőként azt felelte, hogy ő Bill Gates, majd egy nyomatékosabb újabb kérdésfeltevésre, azt válaszolta, hogy ő „Otto Waalkes. Valóban.”

'Fake Steve' blogos profilja
'Fake Steve' blogos profilja
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.