MSZP: Orbán Viktor ismerje el Horn Gyula érdemeit

Nyakó István arra kérte Orbán Viktort, szólaljon meg Horn Gyula születésnapja kapcsán és helytelenítse nyilvánosan, hogy pártpolitikai alapon fosztják meg az általa is nagyra becsült egykori kormányfőt az elismeréstől.

Az MSZP szóvivőjének pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott felhívásra Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője csak annyit válaszolt közleményben: a Fidesz tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság és a köztársasági elnök döntését.

Nyakó István emlékeztetett arra, hogy a Fidesz elnöke 2001-ben még nemcsak elismerte, hanem kifejezetten nagyra is értékelte Horn Gyula érdemeit Magyarország európai integrációjában. Kormányfőként igényt tartott a szocialista politikus nemzetközi tapasztalataira, kikérte tanácsait.

"Most azonban nem nagyon akaródzik neki elismerni a volt miniszterelnök érdemeit. Miért hallgat most Orbán Viktor? Miért csak akkor volt fontos számára Horn Gyula személye, amikor saját politikai céljaira használhatta fel őt?" - tette fel a kérdést a szocialista szóvivő, aki szerint itt az idő, hogy Orbán Viktor törlesszen a Horn Gyulával szembeni adósságból: legyen hű önmagához, vállalja fel korábbi szavait.

A szóvivő felidézte, hogy 2001 januárjában Orbán Viktor arra kérte a volt szocialista miniszterelnököt, vesse latba nemzetközi kapcsolatait és befolyását az Európai Unióhoz való csatlakozás, a kelet-európai kapcsolatok, illetve a délszláv helyzet rendezésének érdekében.

Legutóbb a Fidesz elnöke Lipcsében fogalmazott úgy: a magyarok gyakran teszik meg az első lépést, miközben mások hezitálnak, ezért is nyitottuk meg mi a határt először, átvágva a vasfüggönyt. Nyakó István szerint Orbán Viktor nagyon jól tudja, hogy azt a bizonyos első lépést Horn Gyula tette meg.

"Arra biztatom Orbán Viktort, hogy Horn Gyula történelmi tettével ne csak Németország büszkélkedjen, hanem legyen rá büszke Magyarország is! - hangoztatta.

Sólyom László köztársasági elnök szerdán közölte, hogy nem írta alá a Horn Gyula volt miniszterelnök kitüntetésére vonatkozó miniszterelnöki előterjesztést, miután Alkotmánybíróság kedden úgy döntött, hogy az államfő megtagadhatja az elé terjesztett kitüntetések adományozását.

 
(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.