Ez nem vicc. A különleges tollú Stefka István egész oldalas riportban számolt be a Magyar Nemzetben arról, hogy a község pár héttel ezelőtt még súlyos gondokkal küszködött. A polgármester ablaka alatti térnek ugyanis nem volt neve, pedig ott állt a posta is, és ha messziről jött idegen kérdezte, hol lehet levelet feladni, csak nehezen tudta neki a polgármester megmondani. A község első embere napokig törte a fejét munkatársaival, köztük Varga Béla szőlősgazdával, hogy mi legyen a tér neve, de semmi se jutott az eszükbe, aztán valahogy Puskás Ferenc neve vetődött fel, ám ebbe valahogy nem volt merszük belevágni, mígnem "a végső erősítést a Nyékládházán élő Szabó Csaba, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés fideszes tagja adta", s innét már csak a szobrászon múlt, hogy mikor lesz az avatás. "Több örömet okozott Puskás Ferenc a magyar embereknek, mint például Kun Béla" - indokolta aztán a döntést Szabó Csaba Nyékládházáról, s a szobor leleplezése óta "boldog Zalaszabar lakossága, mert már nem kell megtalálnia önazonosságát, mert az már megvan" - írja végül összegzésül Stefka.

Én azonban nem állnék meg ennél a pontnál, mert úgy gondolom, itt valami érlelődik, vagy már teljesen be is érett. Már nem pusztán arról van szó, hogy kialakult az új többség, hanem most már a közösségformálás új módozatai alakulnak ki. Annak idején a polgári körök létrejöttén nagyokat derült a fél ország, s azon mérte a súlyukat, hogy hányan trappolnak Hende Csaba mögött a főutcán, most már azonban az új többség egymásra találása a minőségi szakaszába lépett.

Mert azért ezt képzeljük el: ül a kis-balatoni falu polgármestere a munkatársaival nem messze a Tüskevártól, és erősen gondolkodik, mert név nélkül nem maradhat a főtér, ám nincs elég erő vagy tán önbizalom a döntéshez, amikor egyszercsak mintegy varázsütésre jelentkezik az ország másik végéből Nyékládháza, tehát nem a pártközpont, nem az elnöki titkárság, és kimondja azt, amit sokan nemigen mertek kimondani: legyen a ti főteretek Puskás Öcsiről elnevezve. Na most túl azon, hogy már önmagában a névválasztás is telitalálat, különösen Kun Béla fényében, aki a Wembleyben már a tizedik percben meghalt volna Billy Wright mellett, ez már nem csupán igaz magyar emberek közti kommunikáció, ez már spirituális kapcsolat: az ország túlvégéről is kitalálom a gondolatodat, látom, hogy mennyit küszködtök Varga Bélával, tehát megerősítelek a szándékotokban, nem vagytok immáron egyedül e nehéz órákban.

Mi eddig lenéző gúnnyal emlegettük minden közösségek spirituális vezérét, a főmérnököt, a vezénylő tábornokot, és tessék: immáron nem a nagypolitika nagytermeiben, hanem kissé stefkaiasan szólva a nemzetformáló kisközösségek olvasztótégelyében szökken szárba a gondolat, s terül szét ellenállhatatlanul az akadályok fölött, hogy aztán egytől egyig megfoganjon a magyar róna minden szegletében.

Kis-Balatonnak, Nyékládházának immáron egy a hangja, vezércikkesen szólva: a saját hazájában a piacgazdaság és az ideggyenge Kun Bélák által megnyomorított, kórházbezárt, vizitdíjas, depresszióba kényszerített, vasárnap is nyitva tartó, hipermarketes szolgaságban élő egyszerű nép így válik az igában nyögve is új többséggé, és tegyük hozzá: boldog többséggé.

Mert Zalaszabar kétségkívül boldog, megvan az azonosságtudata, és ennek egészen biztos, hogy Puskás Ferenc is örülne. Én meg speciel egy olyan főtéren lakom, amelynek Fő tér a neve, de bizony ki is tehetem az ablakba az identitásom.