Dévaványa világfalu

A Dévaványai Dobfesztivált idén hatodik alkalommal rendezik július 12-15 között. Az egynapos minifesztivál különleges körutazásra invitálja azokat, akik világzenei koncertekre, workshopokra, tánc-és zsonglőr előadásokra, kiállításokra és vetítésekre kíváncsiak Afrika-, Ausztrália-, Arábia-, Brazília-, Japán- és Magyarország tájairól, amellett, hogy önfeledt bulizásnak és együttlétnek adnak teret.

Koncertek
Pénteken 13-án rajtol a Dévaványai Dobfesztivál első dobverése a Didgeridoo koncerten (Csirmaz Gábor és Sándor Béla), a didgeridoo  az ausztrál benszülöttek ősi hangszere, zenéjét lüktető ritmika és feszes tempó jellemzi. Majd a fesztiválon fellép többek között egy népzenei klubból formálódott improvizatív zenekar, a Zeneprés, mely moldvai csángó népdalokat dolgoz fel modern hangszereléssel, többek között akusztikus gitár, bouzuki, darbuka, ceglédi kanna, furulya és kaval közreműködésével. Később pedig a „Tudó Emberek Iskolája” - Regős énekek, „Roma Jam” - cigányzene modern felfogásban, „Benke Gráci” - csángó és ujgur dalok és Zsámán Attila – énekmondó adnak koncertet.
A Szilaj Dobkör az ősi honfoglalás - népvándorlás kori dobzenét idézi, és a tagok saját készítésű hangszereiken emlékeztetnek az ősi a harcra hívásra, a táltos tüzére, és a csata zajára.
A Ritmo di Architettura Somló Dani és Laskai Viktor által alapított ritmusszekció állandó fellépő a Dobfesztiválon, kísérletező hangulatú, improvizatív előadásuk során számos ütőhangszer mellett digitális effektek is megszólalnak.
A koncertek után minden este dobolás és tánc a tűztánc lesz hajnalig.

Workshopok
Djembe tanítás lesz pénteken és szombaton Abdul Aziz-zal. A fiatal francia djembe mester 2006. decembere óta tanít Budapesten. A workshopon a mester djembe ütéstechnikát (ton, klak, bass) és tradicionális nyugat-afrikai ritmusokat tanít. Ez a program sajnos nem ingyenes.

Egy másik műhely, az Afro-tánc tanítás, a nyugat afrikai tánckúltura jellegzetes elemeit mutatja be az érdeklődő közönségnek, akik természetesen részt is vehetnek a táncokon.

A helyszínen július 12-15-ig capoeira edzőtábor lesz az Orosházi Capoeira Egyesület és a debreceni ACDP szervezésében. A capoeira egy brazil küzdősport, melyet a XVI. században a rabszolgák alakítottak ki. Fürge, trükkös mozdulatok jellemzik; gyakran közel a földhöz, vagy kézen-/fejenállva művelik, mindig zenére. Egyes verzióiban sok akrobatikus elem található.

A Dobfesztivállal egyidőben Masmoudi Ghawazze Hastánctábor is tartanak a Strandfürdő területén. A táborban való részvételhez előzetes jelentkezés szükséges, de lesznek ingyenes workshopok is teljesen kezdőknek, akik a helyszínen jelentkezhetnek.

A Gudanjabro Együttest az egykori Turunga alapító tagjai hívták életre tavaly őszi ausztráliai útjuk során. A workshopon Didgeridoo tanítanak, régi-új technikákkal ismertetik meg az érdeklődőket. A didgeridoo kultúrtörténetétől, a didgeridoo megszólaltatásán, a körlégzés technikáján, a kezdő és haladó ritmusokon át a különleges hangok utánzásáig terjednek a workshop keretei.

A következő műhelygyakorlaton, Gozlan Fatima darbuka tanításban vehetünk részt, ami a legnépszerűbb közel-keleti ütőhangszer. A workshopban a darbuka ütéstechnikával (dum, tek, ka) és a balladi ritmusokkal (tánc ritmusok) ismerkehetnek meg a résztvevők.

A Prometheus csapat vezeti a zsonglőr workshopot. A fesztivál ideje alatt délutánonként zsonglőroktatás és közös gyakorlás lesz a csapat szevezésében a következő játékokon és szinteken: meteor (poi), ördögbot, 3 labda kezdő, 3 labda haladó, 4 labda kezdő, 4 labda haladó, 3 buzogány kezdő, 3 buzogány haladó, páros buzogányjátékok, kontaktlabda.

A koncertek és a jammelés alatt közös tüzezést is választhatnak majd az unatkozók, melyen minden fesztivál-látogató zsonglőr részvételére számítanak.

A rendezvényen még Xing Yi Quan Kung Fu oktatásba is be lehet kapcsolódni. A Dobfesztiválon Zeitler Ádám, a budapesti Kung Fu Akadémia oktatója ismerteti meg az alapmozdulatokkal az érdeklődőket. A workshop elsődleges célkitűzése az egészséges életmódra való nevelés, a fizikai és mentális állóképesség fejlesztése, valamint a rendszeres mozgás iránti igény felébresztése.

Hagyományőrzés
Az Arvisura : Igaz Szólás, Born Gergő workshopja pénteken és szombaton. Az Arvisura egy nagy terjedelmű, összefüggő, térben és időben igen nagy távolságot átfogó, jelentős irodalmi alkotás, amely a magyarság évezredes regevilágán keresztül mutatja be a magyar nép régmúltját. Közelebbről: a 24 Hun Törzsszövetség sámánjainak rendszeresen írt és őrzött hagyománya. Másrészről az Arvisura egy beavatott ember különös hagyatéka. Az Arvisura-ban egy olyan őstörténet tárul elénk, amely évezredeket átfogó krónikát ad azokból az időkből, amelyekből nincsenek írásos emlékeink, vagy ha vannak is, egészen más alapállásból mutatkoznak meg nekünk.

A Dobfesztiválon az ősi magyarság szellemi öröksége mellett a szervezők az ősi mesterségeket is szeretnénk apránként bemutatni úgy, hogy az érdeklődők maguk is alkothassanak. Idén a fazekas és a népi hangszerkészítő mesterség kerül terítékre szakavatott kézművesek tolmácsolásában.

(dobfesztival.fw.hu)

Workshop a tavalyi Dobfesztiválon
Workshop a tavalyi Dobfesztiválon
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.