Sólyom megbélyegezte Horn volt szavazóit is - véli az MSZP

Horn Gyula volt miniszterelnök kitüntetésének megtagadásával nemcsak egy hetvenöt éves politikust bélyegeztek meg azzal, hogy ő az alkotmányos értékrendet veszélyezteti, hanem mindenkit, aki korábban rá szavazott. Erről Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője beszélt csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Azok nevében szólunk, akik eddig úgy gondolták, hogy az ő döntésük, amelynek következtében Horn Gyula meghatározó politikai szerephez jutott, nem áll ellentétben az alkotmányos értékrenddel - közölte a frakcióvezető. Hozzátette: Horn Gyula 1994-ben úgy lett miniszterelnök, a rendszerváltás óta a legnagyobb kormánytöbbség élén, hogy a múltját mindenki ismerte.

Ha most az ő egykori választói azzal szembesülnek - folytatta - , hogy a köztársasági elnök állásfoglalása szerint, az ő választásuk szemben állt az alkotmányos értékrenddel, akkor sérelem nem egy embert, egy hetvenöt éves politikust ért, hanem mindenkit, aki szerint az alkotmányos értékrendből nem az következik, amit az államfő levont.

Lendvai Ildikó azt mondta: 1956-ban Horn Gyula a rossz oldalon állt; nem a karhatalmistáknak volt igaza, az elmúlt húsz évben viszont mindent megtett a demokratikus rendszerváltásért. Úgy vélte, ha egy egész életutat teszünk mérlegre, akkor Magyarország múltjában és jelenében nemigen akadna ember, akinek nincsenek történelmi tévedései.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.